Oroszország és a NATO az egymás elleni háborúra készül?

A Moszkva és a nyugati világ között korábban szavakban zajló konfliktus szintet lépett, és már a katonai tervezés formáját vette fel - állítja egy elemzés.

A befolyásos londoni elemzőintézet, a European Leadership Network (ELN) szerint a közelmúlt katonai és politikusi megnyilvánulásai alapján mindkét fél a legrosszabb eshetőségre készül. Az ELN nem egy súlytalan intézet, tucatnyi egykori tábornok, védelmi és külügyminiszterek a tagjai. Elemzésük szerint a haderők fokról fokra történő csoportosítása a két idei legnagyobb hadgyakorlatban, azaz a NATO Allied Shield névre keresztelt hadgyakorlatában és az orosz gyakorlatokban mutatja, hogy mindkét oldalon elindult a stratégiai gondolkodás - írja a Financial Timesra hivatkozva a 444.hu.

Orosz tankok
Nyugat.hu

Mindkét hadgyakorlatot egy hipotetikus ellenfél ellen hirdették meg, megvizsgálva azokat, világosan látszik, hogy miről volt szó. Mindkét fél világosan a másik oldal katonai kapacitására és haditerveire reagálva gyakorlatozott.

Az orosz hadgyakorlat során márciusban 80 ezer katonát vetettek be, 12 ezer járművet és 220 repülőt. A gyakorlatnak része volt ejtőernyősök kulcsfontosságú helyekre történő bejuttatása ugyanúgy, mint tengeri ütközetek szimulációja.

Lengyel katonák NATO-zászló alatt gyakorlatoznak
Nyugat.hu

A NATO pedig Kelet-Európában, az orosz határ közelében gyakorlatozott, 15 ezer katonával, többek között egy NATO-tagállam hipotetikus megszállására adandó hipotetikus reagálással. A NATO parancsnokai konkrétan a hidegháborúból megmaradt katonai terveket poroltak le mindehhez.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál