Győzelemmel rajtolt a Körmend

Szegeden kezdett szezont a piros-fekete alakulat. Bár a végén 14 pont lett közte, azért nem volt ez ennyire sima.

Parádés előszezont produkált az Egis-Körmend NB 1. A csoportos kosárlabda csapata, hiszen egy meccset leszámítva nem találtak legyőzőre Ferencz Csabáék. Így tehát nem volt csoda, hogy a távolság ellenére nagyjából félszáz lelkes szurkoló kísérte el a vasiakat, a bajnokság kezdetére éppen csak összeálló szegediek otthonába.

Aztán mégis, jött ez első negyed, ahol a Szeged, mit sem mutatott szezoneleji formájából, egyből a közepébe vágott, Csirics pedig már ekkor gálázott, és hátán vitte csapatát. Az első 10 percet követően a körmendiek igen csak dörzsölgették a szemüket, hiszen a tábla 6 pontos hazai vezetést mutatott.

Na, de messze volt még a vége. A második 10 percben már látszott, hogy Szeged nem fogja bírni a tempót és a rövidebb kispad okozta hátrányt. A Körmend a játékrészt ugyan megnyerte, de a részeredményt nézve még mindig a Szeged látszott a meccs esélyesének.

A harmadik negyedben aztán robbantott a Körmend. Triplazáport zúdítottak a hazaiakra, a Szeged védekezése is szellősebb lett. 15-30-ra hozta ezt a játékrészt a vasi csapat, amivel gyakorlatilag eldöntötték a meccset.

Az utolsó etapban a Szeged produkált még egy 10-0-ás periódust, mutatva ezzel, hogy akaratnak nincsenek híján, ám ezzel is csak 75-65-re tudtak feljönni. A Körmend pedig megnyerte a rajtnak számító első bajnoki meccsét. Ezzel is biztatva a szurkolókat, hogy a tavalyi év kisiklása az idei bajnokságra már teljesen szertefoszlott.

Nikola Lazics, a Szedeák vezetőedzője: - Sok gonddal küzdő csapatom az első félidőben kifejezetten jól játszott. A harmadik negyedtől agresszíven védekezett a Körmend, és elsősorban lepattanózásban múlt felül bennünket. Összességében megérdemelten nyertek.

Teo Cizmic, a Körmend vezetőedzője: - Az első félidőben gyengén játszottunk, a folytatásban viszont sok energiát fektettünk a védekezésbe. Sorsdöntőnek bizonyult, hogy mindkét palánk alatt felülmúltuk ellenfelünket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport