Mindkét meccsüket elbukták a focisták.
2015. után idén is Szombathely rendezte férfi labdarúgásban a Magyar Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokság döntőjét. A házigazda Nyugat-Magyarországi Egyetem-Savaria Egyetemi Központ nem csak házigazdája, hanem címvédője is volt a tornának.
Sákovics Péter együttese mindkét meccsét elveszítette a Király Sportcentrumban: az elődöntőben 3-0-ra maradt alul a Debreceni Egyetemmel szemben, majd a másnapi bronzmérkőzésen 5-4-re kapott ki az egri Eszterházy Károly Főiskolától.
Negyedik lett az NYME-SEK
Vágvölgyi Bálint
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!