Negyven pontot vert az Egis Körmend a DEAC-ra

A második félidőben robbantottak a vasiak.

A mostani bajnokságban négy meccsből három győzelmet arató és a nemzetközi porondon is jól szereplő Körmend látogatott az újonc DEAC-hoz, amely meglepően erősen kezdte a szezont.

Az első perc végén Fanning triplája jelentette az első kosarat, majd Lilov és Armwood is jól célzott közelről (4-3). Nem meglepő, a vendégek következő sikeres dobása is a hárompontos volt, ezúttal Hollinsnak köszönhetően. A félidő közepéhez érve egyre nőtt a vasiak előnye,a padról beszálló Ferencz és Tuoyo is hozzátette ehhez a magáét, Koch pedig feliratkozott a triplázók közé (14-21). Elsősorban Armwood és Lilov pontjaival az utolsó percre négyre zárkózott a DEAC, de Ferencz hármasával zárult a negyed (20-27).

A második etap elején az első öt pont a Körmendé, a második öt pont pedig a DEAC-é volt (25-32). Bán is jól szállt be a padról, hármasból és közelről is betalált, a vendégek előnye pedig egyre csak nőtt, a nyolcadik perc közepén Davis kettese után már 33-48 állt az eredményjelzőn. A szünetig azonban kapaszkodott a DEAC, megérkeztek az első triplák Armwood és Velkey révén, így 41-50-nél mentek a felek pihenni.

A második félidő Davis és Farkas kettesével indult. Armwood a második perc közepénél még betalált hármasból (46-54), ám ezután nagyon szétesett a DEAC támadójátéka, egészen a hetedik perc közepéig csak két pontot sikerült szerezniük a hazaiaknak. Ez az időszak pedig végleg eldöntötte a találkozót, hiszen Molnár büntetőjével 48-74-re alakult az állás. Ekkor már csak egy csapat volt a pályán, a harmadik negyed vége 53-80-nál jött el.

Az utolsó felvonás is hasonlóan nagy vendég fölényben folytatódott, a Körmend a hetedik perc felénél Csorvási büntetőjével érte el a száz pontot (64-100), majd az utolsó szó is az övé volt egy tripla formájában, ezzel kialakult a 70-110-es végeredmény.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport