Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nehéz hónapok után, még nehezebbek előtt – Milyen segítségre lenne szükségük a Vas megyei vállalkozásoknak?

Úgy tűnik, a kormány ötletei nem igazán harmonizálnak a valós igényekkel.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hogy apró kavicsot vagy hatalmas sziklát hajított a tóba a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, azt egyelőre nem tudjuk, az viszont biztos, hogy ráirányította a figyelmet a magyar vállalkozások előtt álló kihívásokra, amelyek az újabb szigorítások bejelentésével még a korábbinál is nehezebb és bizonytalanabb helyzetbe kerültek.

Emlékeztetőül: Parragh László két konkrét ötlettel állt elő Horváth Attila: „Értelmezhetetlen. Ha nincs iparűzési adó, megállnak a városok” November 09. 15:58 :

Szerinte általánosságban azzal lehet a hazai vállalkozásoknak segíteni, ha társasági nyereségadó a felére (5%) csökken, illetve ha a kormány felfüggeszti az iparűzési adót.

Az MKIK elnöke aztán egy interjúban bővebben kifejtette az indokokat, a lehetséges politikai vetületeteket pedig lapunk járta körül Parragh kitart az iparűzési adó eltörlése mellett – Orbán az önkormányzatiság kiherélésére készül? November 10. 16:19 .

Ha gazdasági szempontból vizsgáljuk meg a kérdést, azt látjuk, hogy a kormány - hasonlóan az első hullámhoz - ismét késésben van.

Már hónapokkal ezelőtt elkezdtek ismét akadozni a fogaskerekek, és most, a szigorítások bejelentése után két nappal sem tudják a gazdaság szereplői, hogy nagyjából mire számíthatnak. Egyáltalán: számíthatnak-e még valamire.

Amit már tudni

Amikor Orbán Viktor hétfőn közölte a szigorításokat Kijárási tilalom este 8-tól reggel ötig, bezárnak az éttermek - jelentette be Orbán Viktor November 09. 10:47 , egyben a kereskedelmi és iparkamara javaslataira is hivatkozott, amikor előre vetítette az ezzel kapcsolatos lépéseket.

Mindenesetre kedden éjszaka, nem sokkal azok életbe lépése előtt, a Magyar Közlönyben több gazdaságvédelmi intézkedést jelentettek be, amelyek a vállalkozások egy bizonyos körét (éttermeknek, kocsmák, mozik, fürdők, stb. ) érintik. Két fő irányt neveztek meg: járulék és adókönnyítéseket, illetve az e területeken dolgozók 50 százalékos bértámogatását.

Szombathelyi felirat még a tavaszból - a tél sem lesz könnyebb
Józing Antal

Mindehhez több kritériumnak kell megfelelni, kérvényezni kell és november hónapra szólnak.

Honnan jöttek ezek az ötletek?

A gazdasági szereplőkkel beszélgetve az a kép rajzolódik ki, hogy Parragh László nem sok cégvezetővel egyeztethetett az Orbán Viktorral való találkozó és az iparűzési adóval kapcsolatos javaslat bejelentése előtt.

Merthogy a vállalkozásoknak érezhetően egész más gondjaik vannak, és a segítséget is nagyon másként képzelik el.

Vas megyei konkrétumok

Ahogy korábban írtuk Parragh kitart az iparűzési adó eltörlése mellett – Orbán az önkormányzatiság kiherélésére készül? November 10. 16:19 , a Vas Megyei Kereskedelmi és tagozati elnökei az önkéntes tagokhoz fordultak az „egységes és megalapozott kamarai álláspont kialakítása érdekében”. A beérkezett válaszok és az alelnöki vita alapján született az előzetesnek tekinthető, de mégis markáns vélemény, mely megfogalmazza azt, hogy sem az éjjel bejelentett gazdaságvédelmi intézkedések, sem az iparűzési adó meglebegtetett felfüggesztése és a nyereségadó csökkentése nem segít most érdemileg a nehéz helyzetbe került Vas megyei vállalkozásokon.

A bajba jutott cégeknek nyeresége ebben az évben amúgy sem nagyon lesz, így nincs, ami csökkenjen, és az iparűzési adó májusi fizetési határideje is messze van, jó néhányan már előtte lehúzhatják a rolót.

„A Vas megyei kamarának egész más javaslatai vannak” – közölte lapunkkal Balogh Károly Zsolt, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, összegezve a már említett alelnöki vitát Parragh kitart az iparűzési adó eltörlése mellett – Orbán az önkormányzatiság kiherélésére készül? November 10. 16:19 és a tagság eddig beérkezett javaslatait.

„Úgy gondoljuk, hogy többlépcsős, arányos támogatási rendszerre van szükség, hiszen nagyon széles a paletta: vannak olyanok, akik továbbra is változatlanul tudnak dolgozni, csak éppen a járvány pluszköltségeket ró rájuk, és vannak, akiknek nulla forintra zuhant a bevételük” – tette hozzá.

Hiába van megremdelés, ha a rendszer nem elég rugalmas a munkavégzéshez
Pixabay.com

A Vas megyei kamara jó ötletnek tartja a bértámogatást és a járulékok elengedését, de emellett mindenképpen szükség van a kieső bevételek pótlására, így kormányzati támogatásra és könnyen elérhető, nulla százalékos hitelekre, amelyek időben meg is érkeznek bankoktól a vállalkozásokhoz.

A gond az, tudtuk meg, hogy számos helyi kis- és közepes vállalkozás már tavasszal felélte a tartalékait, és ha nem kap gyors segítséget, nulla forintos bevétel mellett – érthetően - nagyon gyorsan el fogja küldeni az alkalmazottjait.

Ez pedig azért is baj, mert a válság után nagyon nehéz lesz visszaépíteni a jól képzett munkaerőt, amelynek egy része Ausztriába távozhat - ahol mellesleg az állam igen hatékonyan nyúl a vállalkozások hóna alá.

A jobb piaci helyzetben lévő cégeknek is számos gondjuk van, amelyeken az állam viszonylag egyszerűen tudna hatékonyan segíteni. Például úgy, hogy az első 15 napra átvállalja a táppénz egy részét, támogatja és lehetővé teszi a cégeknél a saját gyorstesztet. A jelenlegi szabályok mellett ugyanis könnyen megtörténhet, hogy a vállalkozásnak vannak ugyan bőven megrendelései, de azokat nem tudja teljesíteni, és ezért kerül a cég bizonytalan helyzetbe.

A megyei kamara tudomásul veszi, hogy a központi költségvetés forrásai igencsak korlátozottak, éppen ezért üdvösnek tartaná, ha a központi beruházások, sport és egyéb nagyrendezvények forrásait a kormány átcsoportosítaná a kkv-szektor gazdaságvédelmi eszközeire.

„Nem azt mondjuk, hogy minden vállalkozást meg kell menteni, inkább azt, hogy a támogatásoknak specifikusnak és időben korlátozottaknak kell lenniük” – közölte a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetőinek véleményét a főtitkár, aki szerint a háromhónapos álláskeresési támogatás kiterjesztése bizonyos ágazatokban nem gazdasági, hanem politikai, szociális és emberiességi kérdés.

Egy szerkesztőség fenntartása nagyon sok pénzbe kerül. Segítsd a Nyugat.hu munkáját, mert a függetlenségnek ára van! December 3-tól 20-ig tartó kampányunkban kétmillió forintot szeretnénk összegyűjteni. Ezt a pénzt elsősorban az újságírók bérére szánjuk, hogy a valóban fontos ügyekkel foglalkozhassanak. Itt támogathatsz és tudhatsz meg többet a kampányunkról.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gazdaság

Hirdetés