Többször írtunk már róla mi is a Nyugaton, hogy a lakossági panaszok és észrevételek kivizsgálása és megoldása érdekében egyeztetésen vettek részt a szombathelyi Uránia udvar szórakozóhelyeinek tulajdonosai a városvezetéssel. A hétvégi zenés rendezvények ugyanis problémát okoznak az ottlakóknak.
A feleknek hosszas huzavona után sikerült megegyezniük abban, hogy a lakók kéréseinek megfelelően csökkentett hangerővel fogják megrendezni a hétvégi zenés rendezvényeket, a belvárosi lakók nyugalma érdekében pedig a közterület-felügyelet pénteken és szombaton "fokozott járőrszolgálatot hajt végre" az Uránia udvarban és környékén.
Az egyik érintett szórakozóhely a Red Room Bar & Food ( korábban Cuvée), amely időnként helyzetjelentést adott a "csatározásokról", egyik korábbi Facebook-posztjukban például arra panaszkodtak, hogy "az önkormányzat úgy állapította meg, hogy a bár működése veszélyes zajkibocsájtással jár az ott lakó emberek számára, ezért a nyitvatartásunkat legalább 20 napig 24:00-ra lekorlátozták. Így az elkövetkezendő 3 hétvégén csak éjfélig tudunk fogadni benneteket", de olyan is volt, amikor azt írták, "hosszas gondolkodás után arra a döntésre jutottunk, hogy a mai nap biztosan nem nyitjuk ki a Red Room ajtaját", mert a korlátozások miatt át kell szervezniük a következő hetekre a működésüket.
Tegnap pedig az is kiderült, hogy végleg becsukott a hely.
Habár az teljesen normális jelenség, hogy egy városban szolgáltatások zárnak be és új szolgáltatások indulnak, érezhető, hogy a szombathelyi belváros nincs a legjobb formában. Nemcsak az Uránia udvarban, hanem a Fő téren és a közeli utcákban is jócskán vannak kiadó üzletek, némelyeket már nagyon régóta hirdetik. Erről itt írtunk.
Van-e élet este tíz után Szombathelyen? Nemrég körbejártuk a város ismert kocsmáit, pubjait, hogy személyesen is meggyőződjünk arról, igazuk van-e olvasóinknak, akik azt mondják, este halott város Szombathely. Itt az eredmény.