Nem indulhat a tornász Európa-bajnokságon a szombathelyi Dévai Boglárka

Még mindig nem épült fel tavalyi lábsérüléséből.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány az ugrásban Európa-bajnoki címvédő Dévai Boglárkáról az MTI érdeklődésére elmondta: továbbra is a tavalyi, elhúzódó lábsérülése hátráltatja – ami miatt októberben műtétre is szüksége volt, és lemaradt a dohai világbajnokságról –, de reménykednek, hogy legkésőbb nyárra felépül, és mindent megtesznek, hogy ő is ott lehessen az októberi, stuttgarti világbajnokságon.

Dévai Boglárka edzés közben
Bonyhádi Zoltán

Draskóczy Imre közölte, a szczecini Eb-n a magyar csapatot Péter Sára, Fehér Nóra, Székely Zója és Bácskay Csenge alkotja majd. A négyes a jövő szombati indulásig a budapesti Központi Tornacsarnokban készül.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport