Nem sikerült jól Bajner bemutatkozása

Hamar elfáradt a szombathelyi támadó az angol másodosztály nyitófordulójában.

Kezdőként kapott helyet újdonsült csapatában, az angol másodosztályú Ipswich Townban Bajner Bálint. Az együttes 2-1-re verte a Fulhamet az első fordulóban, ám a szombathelyi születésű támadó mégsem lehet felhőtlenül boldog.

Bár a kezdőcsapatba nevezték, már az első félidő hajrájában le kellett cserélni. Edzője a találkozó után elmondta, egyszerűen elfáradt a játékos, ezért kellett még a szünet előtt váltani.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport