Nemcsak az oladi iskolában okoz zavart az új iskolaigazgató kinevezése? - Frissített

Az új vezető a régi iskolájában kémiát tanított, most pedig pótolni kellene.

Könnyen lehet, hogy a Szombathelyi Tankerületet is elérte a tanárhiány szele.

Úgy értesültünk, hogy a Paragvári Utcai Általános Iskolába fizikatanárt, míg a Nyitra Utcai Általános Iskolába kémiatanárt keresnek.

Ez utóbbi azért érdekes, mert itt tanított kémiát Vaskóné Németh Anita Adrienn, aki – meglehetősen viharos körülmények között Fekete ruhás szülők és tanárok várták az újonnan kinevezett igazgatót az egyik szombathelyi iskolánál 2023. January 23. 15:46 - megnyerte az Oladi Általános Iskola igazgató pályázatát.

Lapunk a Szombathelyi tankerülettől azt kérdezte, hogy igazak-e az értesüléseink, és hogy hány tanár hiányzik a rendszerből.

„A Szombathelyi Tankerületi Központ mint munkáltató a fenntartásában álló intézményekben megüresedő állásokat a jogszabályi előírásoknak megfelelően tölti be. Mindent megtesz azért, hogy akár a tanév végén, akár tanév közben munkahelyet váltó kollégák pótlását minél hamarabb, az intézmények igényeinek megfelelően biztosítsa”

- írta válaszában a tankerület, ahogy mondani szokás, nem megerősítve, de nem is cáfolva értesüléseinket. A betöltetlen pozíciókat firtató kérdésre nem válaszoltak.

Ugyanakkor az is igaz, hogy sem a tankerület honlapján, sem a betöltetlen pedagógusi állásokat közlő Közigállás.hu-n nincs jelenleg meghirdetett állás a Szombathelyi Tankerületben.

Ha olvasóink tudnak tanárhiányról, kérjük, jelezzék a szerkesztőségünknek!

Frissítés

Olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy a Közigállás.hu mellett/helyett a kozszolgallas.ksz.gov.hu weboldalon is hirdetik a tanári állásokat.

Ennek alapján jelenleg Szombathelyen angol-biológia-kémia és matematika-fizika szakos tanárt keres a Szombathelyi Tankerületi Központ.

Ez összevág a fenti értesüléseinkkel, de a tankerület válasza híján ez hivatalosan nincs megerősítve.

A kozszolgallas weboldal álláshirdetése alapján egyébként úgy tűnik, hogy Vas megyében nem beszélhetünk tömeges tanárhiányról.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet