A Fidesz-frakció vezetőjével megy a kormányhoz tárgyalni Nemény András

A szombathelyi polgármester a támogatásokról egyeztet fontos emberekkel.

Kedden délután tárgyalnak Budapesten az iparűzési adó csökkentése miatti állami kompenzációról - tudtuk meg Nemény Andrástól, Szombathely polgármesterétől.

Nemény kérdésünkre elmondta, Balla György miniszteri biztossal egyeztetnek.

A polgármester hozzátette, két embert vihet magával a megbeszélésre, úgy gondolta, a város jegyzőjét és Illés Károlyt, a szombathelyi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetőjét hívja magával; ők vállalták is.

Nemény emlékeztetett, hogy Illés a városi költségvetésről a múlt héten tartott online egyeztetésen Három órán át vitáztak az interneten a költségvetésről a szombathelyi képviselők 2021. February 25. 14:16 azt mondta, biztos benne, hogy a kormány megadja Szombathelynek a kért kompenzációt.

Balla György egyébként fideszes országgyűlési képviselő, csütörtökön nevezték ki Miniszteri biztos tárgyal a kormány nevében a 25 ezernél több lakosú vidéki településekkel 2021. March 04. 12:50 a 25 ezernél több lakosú vidéki településekkel folytatott egyeztetésekért felelős miniszteri biztossá. Korábban Miskolc alpolgármestere volt, Hende Csaba csütörtök esti videójában Hende Csaba: 83 dolgozó nem írt alá a Markusovszky-kórházban 2021. March 04. 21:03 úgy említette, mint a Fidesz frakcióigazgatóját.

A szombathelyi önkormányzat 3,6 milliárd kompenzációt kér Ha nem segít az állam, megállhatnak a buszjáratok, nem lesznek kulturális- és sportrendezvények Szombathelyen 2021. February 11. 07:19 a kormánytól a járvány okozta bevétel-kiesések, kormányzati elvonások, valamint a kis- és középvállalkozások iparűzési adójának csökkentése miatt. Ha a város nem kapja meg a kompenzációt, mondja a városvezetés, nem tartható az idei költségvetés és súlyos gondokkal kell szembenézni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet