Nemény András: Idén is lesz Savaria Karnevál, de folytatni kell a takarékoskodást

Szombathely polgármestere a város helyzetéről szóló videójában megismételte, hogy itt nem lesz akkumulátorgyár.

Szombathely polgármestere a város hivatalos Facebook-oldalán tett bejelentéseket a város 2023-as költségvetéséről.

Nemény András többek között ezt mondta:

Szombathely idei költségvetését várhatóan jövő csütörtökön, azaz február 23-án fogadja el a városi közgyűlés.

  • Négy milliárd forinttal kerül többe idén az energia, mint tavaly.
  • Az önkormányzati takarékossági program révén egymilliárd forintot spórolnak.
  • Nem akarják a lakosságra terhelni a költségeket.
  • Nem lenne baj, ha nem kellene 2,9 milliárd forint szolidaritási adót fizetni.
  • Tavaly az ezer négyzetméter feletti ingatlanokra építményadót vetettek ki, és ingatlanokat értékesítettek több mint 600 millió értékben.
  • Az állam értékelte a lépéseket, 632 millió forint támogatást Megvan, mennyi támogatást kap Szombathely a kormánytól az energiaárak emelkedése miatt 2023. January 02. 21:29 kapott a város.
  • Az idén már nem terheli a várost a kkv-k adójának megfelezése, ami 600 millió forint bevételt jelent.
  • Számítanak újabb 600 milliós állami támogatásra.
  • Azt szeretnék, hogy Szombathely élhető város legyen, ahol fejleszteni is tudnak.
  • Az idén is lesznek útfelújítások Bólintottak a képviselők, indulhat Szombathely legzűrösebb kereszteződésének felújítása 2023. January 26. 15:48 , és indul egy járdafelújítási program. Ezt a korábban beragadt uniós támogatásokból oldják meg. 130 milliót különítettek el a járdákra.
  • Megszépül 120 millióból újítja fel a szombathelyi emlékmű környékét a Tóvendéglő új tulajdonosa 2023. January 20. 11:46 az Emlékmű környezete vállalkozói támogatásból, és felújítják a Kátoly Róbert utcát is.
  • Az igazi nagy felújítási dömping a TOP plusz uniós forrásból történik majd, ehhez a magyar kormánynak és az EU-nak meg kell állapodnia. Valószínű, hogy ez a program áthúzódik a jövő évre.
  • Nem emelkednek a buszjegyek és bérletárak sem, és nem ritkulnak a járatok.
  • 600 millió forintot különítettek el parkfejlesztésre, fenntartásra. Van még hová fejlődni, minden évben előbbre lépnek egy kicsit.
  • Az idén is lesz Savaria Karnevál, folytatódnak a tavaly elindított programok, sok lesz az ingyenes rendezvény.
  • Támogatják a civil szervezeteket, és több pénzt kap az Aktív Időskor programja.
  • 741 millió forinttal kerül többe az idén a gyermekétkeztetés, ennek fő oka az áremelkedés.
  • Felemelik a lakbértámogatás kereseti határát, így többen juthatnak hozzá a támogatásokhoz.
  • Az uszoda felújításánál nem cserélték le a hőközpontot, rossz hatásfokkal működik. Most kicserélik a kazánokat, erre 100 milliót szánnak. Azt remélik, hogy szeptemberben újra megnyílhat a nagy uszoda.
  • Összegezve: hárommilliárd forintot kell előteremteni ebben az évben a normál működéshez. De sok mindent meg tudnak tartani, s több területen előre is tudnak lépni.
  • Ebben nagy segítséget jelentenek az ipari területek. Ennek érdekében megállapodnak Söptével.
  • Akkumulátorgyár biztosan nem lesz Szombathelyen, a zöldenergiát akarják fejleszteni.
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet