Amikor megállunk a Nemesmedves tábla mellett, az autó hangjára egy fiatalasszony jön ki az első házból. Mást nem is látunk, pedig péntek délután van, hat körül jár. Nem csodálkozik, amikor meglátja a fényképezőgépet, azt mondja, sokan járnak erre fotózni, nézelődni, máig van hírneve a falunak.
Él még a legenda
És sokan vannak, akik egykori katonaélményeiket akarják feleleveníteni, hiszen a volt határőr laktanya épülete ma is áll. Nem tudunk közelebb férkőzni, magas kerítés, vaskapu zárja a területet. Megkérdezzük, hogy él-e még az április 4-i nemesmedvesi legenda.
- Hogyne élne – jön a gyors válasz. - Pedig mindenki tudja, hogy nem igaz, de a falunak jót tesz, elviszi a hírét, sokan jönnek ide. Éppúgy, mint maguk – mosolyog. Nem meséljük el, hogy ez nem ilyen egyszerű, e sorok írója Szentgotthárdon cseperedett fel, és a gotthárdi általános iskolások rendszeresen jártak Nemesmedvesre, biciklivel, hiszen alig 15 km az út.
Nekünk ez egy jó hangulatú kirándulás volt, persze úttörőnyakkendőben, mozgalmi nótákat énekelve, a dicső szovjet hadsereget éltetve. Fel sem fogtuk, miről szól a dolog, örültünk a harckocsinak, az iskolai szünetnek, a jó időnek. Életünk része volt, amit cseppet sem bántunk, a tévében meg néztük a szovjet háborús filmeket, és a szovjet katonákkal azonosultunk, nem amerikai szuperhősökkel.
Volt, amikor csak négyen lakták
A II. világháború, pontosabban a kommunista hatalomátvétel után döntött úgy a politika, hogy meg kell határozni a magyarországi harcok kezdetét és végét. Nagyjából követték is a tényleges történetet, de leegyszerűsítették. A legenda szerint a Vörös Hadsereg 1944. szeptember 23-án, Battonyánál lépett az ország területére, és – miután a német hadsereget kiűzték – 1945. április 4-én Nemesmedvesnél hagyta el a front az országot.
A történet – ahogyan az szokás – részigazságokat tartalmaz. A front valóban ebben az irányban haladt, azzal a vitával mi most nem foglalkozunk, hogy felszabadítás vagy megszállás történt-e. Az viszont biztos, hogy még április 11-12-én is dörögtek a fegyverek az osztrák határ melletti magyar területeken.
Nemesmedves viszont kétségkívül profitált a hivatalos legendából. A kommunista uralom negyven éve alatt a falu elzárt területnek számított, csak külön engedéllyel lehetett idelátogatni, volt időszak, amikor csupán négyen lakták. Április 4-én aztán kinyitották a virtuális kapukat, és komoly ünnepségek zajlottak itt. Persze, a falu körül járőröztek a határőrök, nehogy valakinek eszébe jusson, hogy megpróbáljon átjutni a szögesdróton.
A falu névjegyévé vált, II. világháborús, T-34-es szovjet harckocsi még valamikor a 60-as évek végén került a faluba. A tank állítólag részt vett a harcokban is, persze, a motort és a fegyverzetet kiszerelték belőle. Jelenleg is a Honvédelmi Minisztérium tulajdona, úgy tudjuk, időnként érdeklődnek is utána.
A Lord is koncertezett itt…
Annak idején az általános iskolás gyerekeknek a tank volt a legfontosabb, fel is fedeztük minden zegét-zúgát, ami nem sokat jelent, hiszen nem nagy a belseje, még üresen is éppen elfér benne négy ember. Ennyi volt ugyanis a személyzete, belegondolni is szörnyű, hogy ebben kellett harcolni, átvészelni a csatát.
1985 újabb nevezetes dátum, a negyvenéves évfordulóra hatalmas ünnepséget szerveztek. Magas talapzatra helyezték a felújított tankot, emléktáblát avattak, és egy kopjafa erdőt, ahol minden kopjafa egy-egy megyét képvisel. Az ünnepi műsort a szentgotthárdi gimnázium diákjai adták, aztán jött Boros Lajos daltulajdonos egyszál gitárral, majd a Lord koncertezett.
Azon a napon történt, hogy egy jó alakú, feszülős farmert viselő lány elhatározta, hogy virágot tesz a tank ágyúcsövébe. Fel is mászott, lovaglóülésben elhelyezkedett a csövön, és elindult kifelé. De aztán megijedt, hiába, jó négy-öt méteres volt a mélység alatta, elkezdett visszacsúszni. Jött alulról a biztatás, erre megint elindult, aztán megint vissza. Két rendőr figyelte alulról, ahogy előre-hátra csúszkál a csövön, majd az egyik megszólalt: - Ne csúszkáljon rajta, kislány, mert még elsül.
A háromfős képviselő-testület
A koncertszínpad helyét nehezen találjuk, 26 év alatt jócskán megnőttek a fák. Az emlékhely azonban teljesen rendben van, látszik, hogy gondozzák, szépen nyílnak a virágok. Az állami lobogó kicsit megviselt, hiába, ki van téve az időjárásnak. Olvasható, tiszta a tábla és frissen vannak mázolva a kopjafák is.
Kicsit arrébb újnak tűnő épületet pillantunk meg, kiderül, egy német család állíttatta 1997-ben az emlékkápolnát, rajta magyar helyesírással írt német nevek. Nemesmedves lakói többségében német nemzetiségűek voltak, ami nem ritka ezen a vidéken, Körmendtől Felsőszölnökig. A háború után aztán – éppúgy, mint az ország többi részein – a kollektív bűnösség jegyében kitelepítették a németeket, ekkor csökkent drasztikusan a falu létszáma. Az egykori sváb házak már nem állnak, helyüket a fű is benőtte.
De vannak új házak is, a régiek jó részét is felújították. Nemesmedves egyáltalán nem tűnik haldokló településnek, noha régebben szóban sokan temették már. Jelenleg alig húszan laknak a faluban, de van egy varrodájuk, ahová a szomszédos falvakból is járnak dolgozni. A képviselő-testület létszáma két fő, a harmadik a polgármester. Hivatal nincs, a rábagyarmati körjegyzőséghez tartoznak.
Figyelmes vendéglátók
A házaknak csak egy része épült az út mellé, a település stílusában keverednek az őrségi szeres jellemzők és a hegyközségi szerkezet. Egy utcája van, az is alig száz méteres, a domboldalra és a völgyben álló házakhoz bekötőutak vezetnek. Nincsenek távolságok, így hangulatos az egész.
Nem látunk senkit a házak között, a távolban füstölög az egyik ház kéménye, arrébb egy nagyobb épület előtt autó áll, de nem tudunk senkivel beszélgetni. Visszasétálunk az emlékhelyhez, mellette egy kisebb, réselt harang állványon. A felirat szerint adomány, az 1985-ös ünnepségre a réselt harang feltalálóitól. Mellette park, nagy füves területtel, tűzrakó hellyel, padokkal. Figyelmesek a helyiek, még tűzifa is van, szépen összerakva, az asztalokon hamutartó, figyelmeztetve, ne dobáljuk el a csikket.
Esőbeálló, benne megint csak padok, mellette egy lengőteke, itt vannak a bábuk is, látszik, nem féltik őket. Néhány méterrel arrébb kis mesterséges tó, elkerítve, találgatunk, de nem jövünk rá a céljára. Pedig felmerül bennünk a halastó, ami nem valószínű, hiszen fóliázva van az alja, talán lubickoló nyárra, de ezt sem hisszük el igazán.
Ahol természetes a fácán
Vannak egyébként, elsősorban Szentgotthárdról, akik a mai napig is kijárnak ide április 4-e közelében. Főznek, szalonnát sütnek, piknikeznek. Semmi ideológiai töltet, csak a megszokás, és valószínűleg a környezet vonzása, még ha ezt nem is biztos, hogy bevallják. Mert valóban szép a környezet, erdők között, kis patakkal, rengeteg fával, jó a levegő, hatalmas a csend.
A pihenőhely sarkán kártyás telefonfülkét látunk, kipróbáljuk, van benne vonal, nem sokkal arrébb postaláda. Azért ha minimális is, de van szolgáltatás, igaz, a mobiltelefon átállt az osztrák hálózatra.
Még egyszer körbenézünk, lassan sötétedik, ideje indulni. Az erdei úton Vasszentmihály felé autózunk, amikor fácán fut át előttünk. Fotósunk csodálkozik, pedig ez errefelé teljesen természetes.
A végére egy kis retró, mozgalmi nóta április 4-ről. Ezt is üvöltötte teli torokból a diáksereg anno, anélkül, hogy tudta volna, miről is szól.