7,2 milliárd közpénz ment rá: ezek a médiumok gazdagodtak a sorosozó-kampányon

Az Átlátszó utánament a tényeknek, mennyibe került nekünk az “Állítsuk meg Brüsszelt” és a “Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén” üzenet telekürtölése a nagyvilágba. Soros helyett Mészáros nevethetett a végén, ugyanis a Vas Népét is kiadó Mediaworksnek 2,2 milliárd jutott. Az ATV és a Népszava is 100 millió forintnál többet kapott. Zseniális húzás volt, hogyan lehet kitömni a haveri média zsebét!

Az atlatszo.hu még a nyárban beszámolt róla, hogy a kormány csak áprilisban nettó 4,2 milliárd forintot költött az “Állítsuk meg Brüsszelt!” üzenetű reklámkampányra, amely elvileg a nemzeti konzultációról szólt, gyakorlatilag viszont a bevándorlók ellen hergelte a lakosságot. Azóta az Átlátszó két újabb adatigényléssel megkapta a propagandahadjáratot vezérlő Miniszterelnöki Kabinetirodától a vizes vb-ig tartó kampány teljes költségének listáját. Ebből végre világosan is látszik: melyik újság, tv, rádió, közterületi hirdetésekkel foglalkozó cég mennyit kapott a reklámokért.

Az első sorosozós kampány végeredménye

Az átlátszó adatigényléséből kiderül, hogy az áprilisi 4,24 milliárd forintot a konzultáció hosszabbításában, május végén megtoldották 800 millióval, júniusban és júliusban pedig összesen 2,16 milliárdot költöttek az eredménykommunikációnak hívott sorosozós plakátokra és hirdetésekre, vagyis a kampány összköltsége nettó 7,2 milliárd forint volt.

Átlátszó

Bejött: nem Soros nevetett a végén

Június elejétől egészen július közepéig, a vizes vb kezdetéig új üzenettel futottak a konzultációhoz kapcsolódó hirdetések. Az “Állítsuk meg Brüsszelt!” után a “Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén” következett. A kormány tartotta a szavát, mutatott rá az Átlátszó: Soros György helyett Mészáros Lőrinc nevethetett, ugyanis az ő cége, a megyei lapokat birtokló, és a Vas Népét is kiadó Mediaworks összesen 2,161 milliárd forintot kapott az állami hirdetésekért.

Második nevető nettó 859,96 millió forintos nettó bevétellel a különböző tévécsatornák reklámidejét értékesítő Atmedia lett, amelyet 2016. decemberében vett meg Habony Árpád hitelezője, Tombor András. Hozzá kell számolni a rádiók és tévék reklámidejét értékesítő Media Services Company Kft. (MSC) bevételeit is, mivel az Atmedia szintén 2016 végén megvette a céget, amely addig Csetényi Csaba üzelettársáé, Kriskó Tiboré volt a HGY Invest Kft.-n keresztül.

801 millió forintot keresett a kültéri reklámokkal, azon belül főként óriásplakátokkal foglalkozó ODEX, amely luxemburgi cégeken keresztül az IKO-birodalom tagja. Az IKO tulajdonosa Rákosi Tamás, és a cégcsoport tíz évig az RTL Klub legfontosabb műsorgyártója volt, de 2015-ben átállt a TV2-höz.

Emlékeznek még rá? Ilyen volt!
Nyugat.hu

Az Ómolnár Miklós tulajdonában lévő Ripost a nyomtatott és online felületein közzétett reklámokért összesen 524,5 millió forintot kapott, ami megmagyarázza a lapban közzétett gigantikus méretű kormányhirdetést.

Bár az Atmedia értékesíti a TV2-csoport reklámidejét is, Andy Vajna tévéje még külön is kapott bő 300 millió forintot a nemzeti konzultáció hirdetéseiért. Vajna rádiós cége, a vidéki piacot letaroló Radio Plus Kft. további 210 millió forintért sugározta a kormányspotokat, tehát a filmügyi kormánybiztos érdekeltségei összesen 510 millió bevételhez jutottak a kampányból.

Átlátszó

A 2014-ben fideszesített, és az utóbbi hónapokban névtelen propagandacikkeket megjelentető Origo 379,6 millió forintot kapott a nemzeti konzultáció reklámozásáért. A lapot júniusban, a kampány során vette meg Matolcsy György jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám.

Közel 339 millió forintot kapott a vidéki hirdetéseket intéző Village Media Kft., amely már akkor is kapott megrendeléseket a kormánykampányokat szervező, Balásy Gyula tulajdonában lévő New Land Media Kft.-től, amikor még honlapja sem volt. A tavaly bejegyzett Village Media tulajdonosai Hidvégi Krisztina és Balázs Ferenc, ami azért érdekes, mert a New Land Media Kft.-nél médiaigazgatói pozícióban dolgozik egy szintén Hidvégi Krisztina nevű hölgy, de az esetleges személyazonosságot firtató kérdéseinkre nem kaptunk választ az érintettektől.

Habony Árpád lapjai, a nyomtatott és online Lokál, valamint a G. Fodor Gábor főszerkesztésével működő 888.hu a Modern Media Group Kft.-n keresztül összesen 260,8 millió forintot kaptak a nemzeti konzultáció reklámozásáért.

A kormányügyekben mindig jól értesült Magyar Idők 197,7 millió forintért tette közzé a NER brüsszelezős és sorosozós üzeneteit.

Az ATV és a Népszava is 100 millió forintnál többet kapott

A TOP10 mellett mások is jól jártak a nemzeti konzultáció reklámkampányával. A tizenegyedik helyre az Echo TV került nettó 181,7 millió forinttal, amit gyakorlatilag hozzá lehetne adni a Mediaworks bevételéhez, hiszen a csatorna is Mészáros Lőrincé.

Nettó 161,4 millió forintot kapott a hirdetésekért a Hajdú-bihari Napló, az Észak-Magyarország és Kelet-Magyarország című megyei lapokat kiadó Russmedia, amit júliusban vásárolt meg egy olyan cég, ami a Népszabadságot bezáró osztrák pénzemberhez, Henrich Pecinához köthető.

Az összesítés legmeglepőbb tétele, hogy a magát kormánykritikusnak valló ATV nettó 121,29 millió forintért, a szintén ellenzékinek tartott Népszava kiadója pedig nettó 100,33 millió forintért reklámozta a nemzeti konzultációt.

Széles Gábor Magyar Hírlapjának 106,7 millió, Bencsik András Demokratájának 74,77 millió, Schmidt Mária Figyelőjének 62 millió, a Pesti Srácoknak pedig 60,84 millió forint jutott a hirdetési keretből.

Átlátszó

78,66 millió forintot kapott a reklámokért a Borsot, a Kisalföldet és a Délmagyarországot kiadó Lapcom, amelyet nemrégiben vett meg Andy Vajna.

Krskó Tibor és Tombor András tavaly év végén bejegyzett közös cége, a Radio Sales House 65,36 millió forintért intézett rádiós hirdetéseket a kampányban.

Homályos pdf-ek 61 ezer forintért

Hab a tortán, hogy a Kabinetiroda az Átlátszó szerkesztőségének a három darab adatigénylésért összesen 61.603 forint költségtérítést fizettetett ki, majd az adatok nagy részét borzasztó rossz minőségű, itt-ott teljesen homályos, rosszul szkennelt vagy szándékosan lerontott minőségű pdf-ekben küldte el. A költségtérítések és az alig olvasható pdf-ek miatt egyébként panaszt tettek a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen a NAIH-nál.

Így kapták meg a közérdekű adatokat
Átlátszó

Az Átlátszó tényfeltáró cikke teljes terjedelmében itt olvasható.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet