A fesztiválok alappillére a woodstocki hippifesztivál, ami zsidó szellemiséggel átitatott kábítószeres buziorgiának is lehet nevezni. Egy rendpárti állam valószínűleg nem bánna kesztyűs kézzel sem a szervezőkkel, sem a résztvevőkkel, mivel egy ilyen orgián senki sem ártatlan. Krím visszacsatolásával megszűnt például a Kazantip nyilvános orgiája.
Aki képes leírni egy ilyet, különös tekintettel az utolsó következtetésre, az vagy egy nagyon okos, de egyben kifejezetten szemét módon politikailag inkorrekt troll, vagy egy nagyon buta nemzeti radikális. Ha pedig valakiről két, egymással szöges ellentétben álló véglet között kell találgatni, az azt jelenti, hogy az illető nagyon tud bánni azzal a médiával, amin keresztül megszólal. Ezt a fajta ködösítést a zsenik művelik magas fokon, ami persze nem azt jelenti, hogy egy zseninek nem lehetnek aljas szándékai. Egy zseni is lehet aljas náci.
Az időzítés is tűpontos, zajlik a Sziget, a cikket az én, jellemzően buli- és fesztiválorientált ismerőseim is ironikus célzattal osztogatják a Facebookon.
Nem linkeljük ide az írást, de idézni még idézünk belőle, íme:
A mai fesztiválok sem különböznek sokban ettől. Elég megnézni például a nemrég lezajlott Balaton Soundot. Narkotikumoktól fejét vesztett tömeg, homoszexuálisok, prostituáltak és szép számmal megfordultak afrikai bevándorlók is.
De mégiscsak ez a kedvencünk:
"A fellépők között ott volt a zsidó David Guetta és a néger rapper Ludacris is"
Gyanús az egész. A fogalmazás rendkívül választékos, és erőteljesen merít a gonzó hagyományból (vagyis az újságírásnak abból a szegletéből, amit gyakorlatilag Hunter S. Thompson vájt ki magának, hogy aztán szépen elterjedjen a világ sajtójában ez az újhullámos, erősen szubjektív, szórakoztatva informáló, gyakran szatirikus elemeket felvonultató műfaj), abból a gonzóból, amit túlnyomórészt szabadelvű tollforgatók szoktak alkalmazni.
Annál ijesztőbb, ha ezt tényleg egy ízig-vérig náci írta. Hiszen róluk eddig úgy tudtuk, hogy ők a tipikus feketepólós tulkok, akik a melegfelvonuláson gorillaként rázzák a kerítést, és üvöltenek olcsó sörtől bűzlő pofával. Ha viszont valaki ennyire tud fogalmazni, tehát nyilvánvalóan olvasott ember, van fogalma a világról, és mégis beáll ebbe az eszmei kötelékbe, akkor ott már további kérdések is felmerülnek.
Leginkább az, hogy vajon ezek a nyilvánvaló és nevetséges hazugságokkal vastagon meghintett írások mennyire szolgálnak ténylegesen is néptérítő célokat? És hogy vajon hányan hihetik el ezeket a totál abszurd sorokat? A mindennapi, utcán, boltban zajló nyílt zsidózások és köpködő buzizások közepette tartunk tőle, hogy többen, mint kellene.
Az utolsó kérdés pedig: hol is van ilyenkor az igazságszolgáltatás, ami érvényt szerez a gyűlöletbeszéd-törvénynek?