Nemzeti energiacsúcs összehívását szorgalmazzák az önkormányzatok

Többek között energiaár-sapkát kérnek.

Egy nemzeti energiacsúcs összehívását javasolja még a fűtési szezon kezdete előtt a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) szakemberek, valamint a szolgáltatók, az önkormányzatok és a kormányzat képviselőinek részvételével, hogy az energiaárak növekedéséből adódó problémákra megoldást dolgozzanak ki közösen - közölte a szervezet elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.

Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub), Gödöllő polgármestere a MÖSZ elnökségi ülésének szünetében elmondta azt is, egy olyan energiaár-sapka biztosítását kérik a kormányzattól a településeknek, amellyel április 15-ig működtetni tudják az intézményeiket.

Fűzfa B. Mihály

Karácsony Gergely főpolgármester, a szervezet társelnöke azt mondta, az energiacsúcsot azért kezdeményezik, hogy az önkormányzatok, a kormányzati szereplők, a tudomány és az energiaszektor mérvadó képviselői közösen találjanak ki egy olyan forgatókönyvet, amivel a kormány, az állami cégek és az önkormányzatok is tudják biztosítani a közszolgáltatásokat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra