A kormánypárti Magyar Idők közölte, a legújabb nemzeti konzultáció
Hét kérdés lesz majd a sorosozós nemzeti konzultáción 2017. September 26. 18:58 pontjait. Mint a lap írja,
a korábbi nemzeti konzultációktól eltérően a Soros-tervvel kapcsolatban feltett kérdések mindegyikéhez külön indoklást is fűz a kormány annak érdekében, hogy a választópolgárok nagyobb rálátást kapjanak Soros György tevékenységéről, kijelentéseiről, a migrációt illető terveiről.
Ezt nem tudjuk máshogy értelmezni, mint úgy, hogy a kormány a korábbi nemzeti konzultációkhoz képest még inkább manipulálni akar arról, hogy mi a véleményünk.A kormány saját Soros-tervet írt, mert amiről kérdeznek, nyomokban sem tartalmaz valóságot. Itt írtunk arról
Megmutatjuk a Soros-tervet, ami ellen egymilliárdos kampányt indít a kormány 2017. September 21. 19:06 a Soros-tervről, ami ellen egymilliárdos kampányt indított a kormány és egyébként hét pontból öt egyezik Orbán Viktor véleményével.
Ez a hét pont lesz, amivel kapcsolatban majd választók megválaszolhatják, hogy a Fidesznek van igaza:
1. Soros György arra akarja rávenni Brüsszelt, hogy Afrikából és a Közel-Keletről évente legalább egymillió bevándorlót telepítsen az Európai Unió területére, így Magyarországra is.
2. Soros György brüsszeli vezetőkkel együtt azt is tervezi, hogy az EU tagállamai, így Magyarország is, bontsák le a határvédelmi kerítéseket, és nyissák meg a határokat a bevándorlók előtt.
3. A Soros-terv része, hogy a nyugat-európai országokban összegyűlt bevándorlókat Brüsszel kötelezően ossza szét, különös tekintettel a kelet-európai országokra. Ebben Magyarországnak is részt kellene vennie.
4. A Soros-terv alapján Brüsszelnek arra kellene köteleznie minden tagállamot, így Magyarországot is, hogy minden bevándorlónak fizessen 9 millió forint állami segélyt.
5. Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért.
6. A Soros-terv célja, hogy az európai országok nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon annak érdekében, hogy az illegális bevándorlók integrációja hamarabb megtörténjen.
7. A Soros-terv része, hogy politikai támadást indítsanak a bevándorlást ellenző országok ellen, és kemény büntetésekkel sújtsák őket.
Természetesen elkezdődött az újabb Soros-ellenes kampány, amiről remek feldolgozások is napvilágot láttak már Ha van értelme, hogy elkészült a legújabb sorosgyörgyözős közpénzégető nyavalya, akkor az annak a feldolgozása 2017. September 27. 20:23 .