Meghalt a Népszabadság főszerkesztője által elütött biciklis, Murányi Marcell lemondott posztjáról

A lap első embere cserbenhagyta áldozatát, akiről most derült ki, hogy április végén életét veszítette.

A korábban a Blikk élén is állt Murányi Marcell március 30-án, éjfél előtt pár perccel sodort el egy szabályosan tekerő kerékpárost a budapesti Rottenbiller és István utca sarkán, de elhagyta a helyszínt. Oda csak azután tért vissza, hogy észrevette a sérüléseket autójának oldalán - állítása szerint csak egy furcsa zajt hallott akkor a kereszteződésben, aminek nem tulajdonított jelentőséget.

A rendőrök már várták a helyszínen, és ugyan azt állította, nem vette észre, mi történt, segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárás indult ellene.

Murányi Marcell az Egyenes Beszéd-ben
Nyugat.hu

A Népszabadság főszerkesztője által elütött férfiről most derült ki, hogy belehalt a - felthetően nyolc napon túl gyógyuló sérülései nyomán fellépő - kómába. Ezért Murányi az alábbi közleményt jelentette meg a NOL.hu-n:

Ma reggel, a sajtóból értesültem a megrendítő hírről, hogy időközben elhunyt az a férfi, aki abban a balesetben sérült meg, amelynek részese voltam.

A mai napon a Népszabadság főszerkesztői posztjáról lemondtam. Döntésemről tájékoztattam a lap és a kiadó vezetését.

Az ATV.hu időközben megtudta, hogy az 50-es évei végén járó férfiról van szó, aki egyedül élt, szerény körülmények között, szülei már régebben meghaltak. Két sarokra lakott a baleset helyszínétől.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál