Nívós díjra jelölték a szombathelyi Weöres Sándor Színház fiatal színészét

De két másik Vas megyei társulat is érintett.

A Színházi Kritikusok Céhe idén 43. alkalommal adja át a Színikritikusok díját, amellyel most a 2021/2022-es évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el. A gála október 18-án lesz az Örkény István Színházban – írja a kritikusceh.hu.

A díjat 14 kategóriában, három-három jelölt között osztják ki, a legtöbb jelölést idén a Katona József Színház kapta – teszik hozzá.

Az elismerésre idén a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának fiatal tagját, Major Eriket is jelölték „A legígéretesebb pályakezdő” kategóriában.

Major Erik, a Weöres Sándor színház társulatának tagja a Szólít a szörny című előadáson.
Mészáros Zsolt | Weöres Sándor Színház

Majort a szombathelyi színház közönsége többek között az Equus, a Szólít a szörny és a Candide című darabokból ismerheti, legközelebb pedig Csehov Sirályának szeptemberi premierjén találkozhatunk vele.

Az idén a díjnak van még egy vasi vonatkozása, ugyanis a „Legjobb gyerek-/ifjúsági színházi előadás” kategóriájában a Kőszegi Várszínház, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház és a debreceni Vojtina Bábszínház Somogyi Tamás rendezte Lili és a bátorság című közös produkcióját is a jelöltek között találjuk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra