Nyolc versenyszámmal kezdte meg a versenyszezont a szombathelyi West Side TSE

Bár még sok csiszolni való van, így is potyogtak az érmek.

Szombaton rendezték a Ritmuscsapatok országos táncversenyének első fordulóját. A szombathelyi West Side TSE 8 versenyszámmal képviseltette magát, a manó korcsoporttól a felnőttig.

A szokásos jó hangulatú versenyt rendezték számunkra és a mintegy közel 1000 táncos számára

- mondta Vincze Csaba az egyesület vezetője.

Minden gördülékenyen ment. A nap első felében a manó, mini és gyerek táncosaink léptek színpadra. Mini Gees mini csoportunk, 3 Stripes gyerek formációnk, NGT manó csoportunk és Horváth Hédi, Vincze Bítia manó-duónk. Mivel manó-duó kategóriában egyedüli indulók voltak, ezért felrakattuk a mini korcsoportba ahol már nagyobbak versenyeznek.

Délután aztán jöhettek a juniorok és felnőttek. 2 duónk és egy junior fromációnk és egy felnőtt formációnk versenyzett. A duóknál és a junior formációnál volt mezőny. Sajnos a felnőtt formációknál nem jöttek el páran így a nagy versenyzés elmaradt, tét nélkül nehéz volt motiváltnak maradni. De minket ez nem zavart szuper produkciókkal álltunk elő.

West Side TSE
Bár még a szezon elején járnak, máris sok érmet gyűjtött a West Side - A klikkre galéria nyílik.
West Side TSE

Mérhetetlenül büszkék vagyunk mindenkire. Az elmúlt 7 hétben nagyon keményen dolgoztak a sikerért. Persze nem voltak tökéletes produkciók, nagyon sokat kell még gyúrni alakítani, de első versenyzésnek tökéletes volt! A következő versenyünk Március végén esedékes, addig a gyakorlásé a főszerep.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport