Nyolcszor állhattak dobogóra a vasi karatésok Angliában

Három első, négy második és egy harmadik helyezéssel zárt a Leo Karate-do SE.

A hétvégén Londonban rendezték meg a TKF Nationals elnevezésű Nyílt Nemzetközi Karateversenyt, melyen megyénket a „Leo” Karate-do SE képviselte nyolc fővel. A vasiak 3 arany, 4 ezüst és 1 bronzérmet szereztek.

A 6-7 évek korosztályban kata (formagyakorlat) versenyszámban Takács Klaudia kettő győztes meccs után jutott a fináléba, ahol magabiztos teljesítménnyel megszerezte az aranyérmet.

A 8-11 éves korosztályban Gerebics Márton és Kondics Levente indult. A 19 fős mezőnyben mind a két fiú egy nyert és vesztes meccset tudhatott magának, ám a továbbmenetelésük nem sikerült.

A 12-13 éves korosztályban Kajdacsy Viktória első meccsén a vereséget szenvedett, így nem küzdhetett tovább.

Kajdacsy Viktória, Németh Zsuzsanna, Tóth Virág, Németh Dóra, Takács Klaudia, Gerebics Márton, Kondics Levente, Gál Róbert (edző

A 14-15 éves korosztályban Németh Dóra és Tóth Virág indult. Dóra első meccsén a későbbi győztessel szemben alul maradt, Virág pedig két győztes meccsel jutott a fináléba, ahol a dobogó második fokára állhatott fel.

A 18 évnél idősebbeknél Gál Enikő és Németh Zsuzsanna indult. A két lány szépen menetel, Zsuzsanna egészen a bronzéremig jutott, Enikő pedig ezüstérmet szerzett.

A kumite (küzdelem) versenyszámokat súlycsoportbontás nélkül rendezték meg. A 6-7 éveseknél Takács Klaudia két győztes mérkőzéssel jutott a döntőbe, ahol ellenfelét 7:5 arányban sikerült felülmúlnia, így a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

A 10-11 éveseknél Kondics Levente első meccsén 3:3 eredmény után bírói döntéssel 2:3 arányban alulmaradt, így nem folytathatta a küzdelmeket. Gerebics Márton két győztes meccs után vereséget szenvedett, így ő sem folytathatta tovább.

A 12-13 éveseknél Kajdacsy Viktóriának ez volt az első kumite (küzdelem) versenyszáma, ám magabiztosan helyt állva a mezőnyben két győztes meccsel jutott a döntőbe, ahol vereséget szenvedett, így a dobogó második fokára állhatott fel.

A 14-15 éveseknél Németh Dóra első meccsén vereséget szenvedett, így idő előtt búcsúzni kényszerült. Tóth Virág első meccsét megnyerte, majd második meccsére nem tudott kiállni sérülése miatt, így számára is véget ért a versenyszám.

A 18 évnél idősebbeknél Németh Zsuzsanna és Gál Enikő is egészen a fináléig meneteltek, ahol egy ponttal Enikő bizonyult jobbnak, így megszerezte az aranyérmet, Zsuzsanna pedig második lett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport