A balesetben hatan sérültek meg és a rendőrök több órára lezárták a 87-es főút egy szakaszát. Az okozó gépkocsiját alaposan átkutatták és abban információink szerint kábítószer-gyanús anyagot találtak.
Súlyos balesetet okozott egy Mazda vezetője Szombathely határában
TM/Nyugat.hu
Egy Kőszeg felé tartó Mazda személyautó a 89-es főút kereszteződésének körforgalmát elhagyva eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol ütközött egy szemből érkező Renault oldalával.
A baleset okozójának autója, mögötte a bűnügyi helyszínelők autója
TM/Nyugat.hu
Az ütközéstől a vétlen sofőr autójának a bal hátsó kereke kiszakadt, az autó pedig megpördülve áttért a szemközti sávba.
Az ütközések helyét és sorrendjét jelöltük a képen
TM/Nyugat.hu
A Mazda bal első kereke szintén kitörött, az autó irányíthatatlanul sodródott tovább és nekiütközött a Renault mögött érkező Opelnek. Mindkét autó árokba sodródott.
Az okozó autóját nyomozók vizsgálták át, a mentők hat embert szállítottak kórházba
TM/Nyugat.hu
A három autóban összesen hatan sérültek meg. A Mazdában ketten ültek, a sofőr súlyosan megsérült. Úgy tudjuk, hogy a jármű vezetője nem ismeretlen a rendőrök előtt.
Jól látszik, hogyan sodródott át a szemközti sávba a Renault az ütközés után (légifelvétel)
TM/Nyugat.hu
Arról nincs pontos információnk, hogy a helyszínre érkező bűnügyi helyszínelők mit találtak a járműben, de az biztos, hogy alaposan átvizsgálták azt és több tasak bűnjel került a rendőrautóba.
Nyomozók kutatták át az okozó autóját
TM/Nyugat.hu
A helyszíni szemle, a műszaki mentés és az úttest letakarításának ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben az érintett szakaszon.
A balesetben vétlen sofőr autrójának kiszakadt a kereke
TM/Nyugat.hu
A forgalmat Gencsapáti felé terelték a rendőrök.
Az Opel vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést a vele szembe sodródó Mazdával
TM/Nyugat.hu
A balesetben három autóban hat ember sérült meg - a nyomozók átkutatták az okozó autóját
TM/Nyugat.hu
Nem a kopott gumik okozhatták a balesetet
TM/Nyugat.hu
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.