Jönnek az intelligens leállósávok - Két év múlva kezdődik az M7-es autópálya 2x3 sávosra bővítése

A nyári hónapokban állandóak a torlódások Budapest és a Balaton között, épp ideje, hogy történjen valami.

2027 harmadik negyedévében elindulhat az M7-es autópálya bővítése - írja a Világgazdaság.

A kormány a közelmúltban nyilvánította nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek az M7-es autópálya Budapest és Balatonvilágos közötti szakaszának 2-szer 3 sávosra bővítését, el is kezdődött a tervezés és az engedélyeztetés. A feladat már a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) előtt áll, hiszen 2023 nyarán az autópályák és a gyorsforgalmi utak nagy részét koncesszióba adta a magyar állam, a koncessziós szerződés szerint a gyorsforgalmi úthálózat működtetése és fejlesztése az MKIF feladata.

2031-re ígérik a befejezést

Az idén elindulnak a kisajátítások, amelyek Érdet érintik a leginkább, mivel a 70 ezres agglomerációs településen több tucat olyan ingatlan található, amely közvetlenül az M7-es autópálya mentén fekszik. A bővítés miatt a következő két és fél évben az államnak meg kell egyeznie a tulajdonosokkal.

Nyári torlódás az M7-esen
Forrás: napi.hu

Az M7-es bővítése 2027-ben kezdődik, a tervek szerint 2031-re fejeződik be a munka. Viszont nem lesz végig kiépítve a 2-szer 3 sáv, itt is lesznek úgynevezett intelligens leállósávok (ITS). A tervek szerint a 16+249 és a 70+500-es szelvény között 2x3 sávot építenek ki ITS leállósávval együtt. A 70+500-es szelvény és a 90+603 szelvény között pedig 2x2 sáv és az ITS leállósáv kialakítását tervezik.

Az intelligens (ITS) sáv azt jelenti, hogy ha a forgalom indokolttá teszi, akkor átmenetileg a leállósávot is megnyithatják az autók előtt. A szintén felújítás előtt álló M1-esen például a tervezett 2x3 sáv helyett 2x4 sávot használhatnának majd az autósok a csúcsforgalomban az ITS-rendszerrel.

Fel kell rá készíteni az autósokat

Külföldön már elég régóta alkalmazzák ezt a módszert, aminek lényege, hogy bizonyos leállósávokat ideiglenesen meg tudnak nyitni azokban az időszakokban, amikor azt a forgalmi helyzet indokolja, és ebben az időszakban a leállósáv teljes értékű forgalmi sávnak számít.

Európában is van rá példa, például a németeknél az A8-as autópályán, de a britek is több szakaszon használtak már megnyitható leállósávokat. A módszer azonban nem mindig vált be, mert az autósok sokszor nem tudták eldönteni, hogy adott időszakban éppen szabad-e használni a leállósávot, vagy nem.

Azt, hogy mikor nyitnak meg egy leállósávot, alapvetően az autópálya kezelője, vagyis az MKIF Zrt. engedélyezheti. Az intelligens leállósávokat először az M1-esnél alakítják ki 80 kilométeres szakaszon újítják fel és bővítik ki az M1-es autópályát hamarosan 2024. October 28. 10:55 , ezt követi az M7-es. Az idén ugyanis megkezdődik az M1-es autópálya bővítése, majd következik 2027-ben az M7-es, 2030 után pedig az M3-as autópálya - ígérte az MKIF.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés