A nol.hu szerint nagynevű építőipari cégeket, autóipari feldolgozókat és beszállítókat hozott hírbe a Jobbik, és a témát vasárnap lenyúló LMP. Vollner János és Szilágyi György jobbikos képviselők még márciusban fordultak Námeth Lászlóné fejlesztési miniszterhez, azt kérdezve, milyen tulajdonú cégek kaptak támogatást az uniós keretből.
Csak átlátható tulajdonosi szerkezet kell
Összesen 15 milliárd forintról van szó, ebből eddig négymilliárdot fizettek ki. 74 cégről van szó, a Jobbik listáján szerepelnek olyan cégek, amelyek valóban offshore paradicsomban vannak bejegyezve, de vannak köztük egyszerűen külföldi tulajdonban lévő vállalkozások. Az alaptörvény szerint ugyanis csak átlátható tulajdonú cégek kaphatnak állami támogatást és megbízást.
A fejlesztési miniszter válaszában kifejtette, a támogatások odaítélésekor az volt a fő szempont, hogy a projekt hozzájárul-e Magyarország illetve a régió felzárkóztatásához, és megfelel-e a pályázat feltételeinek. A pályázóknak nyilatkozniuk kellett, hogy tulajdonosi szerkezetük átlátható, és azt bármikor ellenőrizhetik.
A Jobbik indítványához vasárnap csatlakozott Schiffer András, az LMP társelnöke, aki kijelentette, átláthatatlan tulajdonosú cégek is támogatáshoz jutottak, Schiffer azt is közölte, hogy feljelentést tesznek.
LuK és Jabil a listán
A nol.hu azt írja, a kijelentésen nagyon meglepődhetett néhány cég. A legnagyobb támogatást, egymilliárd forintot a szombathelyi LuK Savaria Orbán a LuKban préselt - Hende pápát intett a reptérnek 2012. October 26. 17:46 kapta, a világ egyik legnagyobb cégének, a Schaefflernek a leányvállalata. A cég mintegy kétezer embert foglalkoztat Szombathelyen.
Szerepel a listán a német tulajdonban lévő Jabil Circuit Új csarnokot épít a Jabil Szombathelyen 2012. December 06. 14:51 is, a cég két magyarországi (köztük szombathelyi) gyárában közel nyolcezer embernek ad munkát. De ott van az osztrák építőipari cég, a Swietelsky is, amely nem rég nyerte el a kivitelezői munkákat
Kórház-dosszié: 13 hónap alatt kész az új belgyógyászati tömb 2013. April 05. 18:27 a Markusovszky kórház új fejlesztésénél.
Van, akinek magyarázkodnia kell
A nol.hu szerint azért vannak olyan, magyar tulajdonú cégek is a listán, amelyek magyarázkodásra kényszerülhetnek, a Cafe Frei hálózat például 51,5 milliót kapott, és tulajdonosai között van egy Új-Zélandon bejegyzett cég is.
Az érvényes szabályok szerint a külföldi tulajdon nem kizáró ok, ha a vezetőség feltárja a valós tulajdonosok kilétét. De a pályázatokat értékelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ennél engedékenyebb, nekik elég, ha a cég nyilatkozik az átláthatóságról, amit csak probléma esetén vizsgálnak.