Nemcsak a Weöres Sándor Színház, Jordán Tamás nélkül, fekete lufikkal és élőtánccal, nevetéssel jubilált a szombathelyi Weöres Sándor Színház 2022. October 01. 15:30 hanem a Berzsenyi Dániel Könyvtár is évfordulót ünnepel és ez alkalomból ők is egy sajátos ötlettel álltak elő: közös könyvtárölelésre invitálnak.
Október 3-án, hétfőn 10 órakor várnak kicsiket és nagyokat az épület elé, hogy egy villámcsődülettel, azaz flashmobbal emlékezzenek meg a megyei könyvtár alapításának 70 éves évfordulójára.
A flashmobon közreműködnek a szombathelyi Paragvári Utcai Általános Iskola diákjai, de várják olvasóikat, támogatóikat, a rendezvényeik látogatóit és mindenkit, aki kedvet kapott a közös könyvtáröleléshez.
De ezzel még nem ér véget az ünneplés, hétfőn kezdődik ugyanis egy országos esemény, a 2022-es Országos Könyvtári Napok is, ami egészen október 9-ig, vasárnapig tart. Az esemény szervezésekor az Informatikai és Könyvtári Szövetség kiemelt figyelmet fordított arra a tényre, hogy országszerte 70. születésnapjukat ünneplik a megyei könyvtárak.
1952-ben ugyanis egy minisztertanácsi határozat rendelkezett a megyei könyvtárak létrehozásáról. Az első megyei könyvtár Békéscsabán jött létre, a szombathelyi megyei könyvtárat 1952. augusztus 17-én avatták fel, majd a többségüket októberben.
A Berzsenyi Dániel Könyvtár jelenlegi épületét 2002. augusztus 17-én adták át, az ünnepségen pedig részt vett Görgey Gábor akkori kultuszminiszter, Szabó Gábor polgármester és Markó Péter, a megyei közgyűlés elnöke is.
Íme az Országos Könyvtári Napok programjai:
2022. október 3. 10:00, BDK, szabadtéri program
A szombathelyi Körzeti Könyvtár és Városi Könyvtár összevonásával létrejött Megyei Könyvtárat 1952. augusztus 17-én avatták fel ünnepélyes keretek között. Az esemény évfordulóján – országos megmozdulás keretében – villámcsődületre kerül sor. Közreműködnek a Paragvári Utcai Általános Iskola diákjai.
2022. október 3. 17:00, BDK, 4. emeleti előadóterem
KÖNYVnyERŐ: A Ragacs-tengertől a grundon át az egri várig és tovább… / Szabados Ágnes (felelős szerkesztő), Kemény Kata (szerk.), Náday-Vadász Dóra (ill.) Budapest. Libertine, 2021. 272 o.
Szereted a rejtvényeket, kreatív feladatokat? Olvass a KÖNYVnyERŐvel! Itt 22 fantasztikus könyvben kalandozhatsz, találsz köztük mesét, krimit, történelmi témájú könyvet, és még számtalan érdekességet!
2022. október 4. 8:30 – 15:00, Chernel Kálmán Városi Könyvtár, Kőszeg
A Berzsenyi Dániel Megyei Hatókörű Városi Könyvtár és a Kőszegi Városi Múzeum, Könyvtár és Levéltár tisztelettel meghívja Önt MÚLTBA TEKINTÉS ÉS A JÖVŐ KIHÍVÁSAI: 70 ÉVES A MEGYEI KÖNYVTÁRI HÁLÓZAT című XXVIII. VAS MEGYEI KÖNYVTÁRI NAPJÁRA.
2022. október 5. 17:00, BDK, földszinti előadóterem
Beszélgetőtárs az egykori osztálytárs, Várnainé Balogh Beáta. Dezső András neve ma már fogalommá vált a tényfeltárás területén. A volt indexes, jelenleg HVG-s oknyomozó újságíró neve egyet jelent a hitelességgel, a kérlelhetetlen igazságkereséssel és az izgalmas, szórakoztató, őszinte könyvekkel. Három könyve jelent meg eddig, mindegyik pillanatok alatt a top listák élére került. Oknyomozó újságírói múlttal alapossága, hitelessége sikerének az egyik legfontosabb kulcsa.
2022. október 6. 17:00, BDK, földszinti előadóterem
KISS ILONA Munkácsy-díjas grafikusművész, Németh Aladár-díjas könyvművész Versposzterektől a művészkönyvekig című kiállítását megnyitja Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató. A kiállítás megtekinthető 2022. október 27-ig.
Kiss Ilona Munkácsy-díjas grafikusművész, könyvművész, több „szépkönyv” tervezője. Haiman György és Kass János egykori tanítványa, a művészkönyv különös műfajának nemzetközi hírű nagymestere. Számtalan díj és pályázat nyertese. Könyvmunkái szerepeltek a frankfurti Goethe Múzeum, a bécsi Iparművészeti Múzeum, a stockholmi Nobel Múzeum jeles kiállításain. Művei bekerültek hazai és külföldi múzeumok, könyvtárak gyűjteményeibe, magángyűjteményekbe. A Magyar Művészkönyvalkotók Társaságának alapító elnöke, a ’99-es frankfurti magyar művészkönyvkiállítás kurátora. 2000-ben tagja a világ legszebb könyveit felsorakoztató frankfurti kiállítás nemzetközi zsűrijének.
Könyveit egyszerre jellemzi a könyvművészet klasszikus technikáinak tisztelete és a természetes anyagok, kézműves technikák iránti vonzódás, valamint az iparilag előállított anyagok bátor alkalmazása. Munkái összetett esztétikai üzenetek, kultúrtörténeti, történeti utalások hordozói, kifejezői.
2022. október 7. 10:00, BDK, földszinti előadóterem
2022. október 7. 17:00, BDK, Médiatár és nyelvi részleg
A Berzsenyi Dániel Könyvtárban mintegy tíz éves múltra tekint vissza a Roma Kultúra Napja. A rendezvénysorozat célja a kultúra népszerűsítésén túl, a cigány hagyományok magyar kultúrára gyakorolt hatásának megismertetése. A cigányzene hallatán eszünkbe jutnak a régi szép idők, amikor még élő zene szólt a vendéglátóhelyeken, kockás terítős asztaloknál húzta a prímás a kedvenc nótákat. A több mint kétszáz éve működő kávéházi cigányzene igazi túlélő. Szerepéről, társadalomformáló és polgárosodást elősegítő hatásáról kevesen tudnak. Nyerges Erika pedagógus, író A kávéházi cigányzene története című kötete 2020-ban jelent meg az Ad Librum Kiadó gondozásában.
2022. október 9. 15:00, BDK, Gyermekkönyvtár
Novák Ágota népi játszóházvezető segítségével ismerkedünk védett állatokkal és papírmasé technikával elkészítjük másaikat, hogy óvó kezünkben tarthassuk.
2022. október 9. 15:00, BDK, 1. emeleti hírlapolvasó
Fodor Levente (gitár, ének) és Varga Tamás (gitár, ének) emlékműsorukban Dévényi Ádám lélek- és korlenyomataiból válogatnak, hiszen szerzeményeit 2016 óta már csak felvételekről hallhatjuk. A két dalost néhány éve ajánlotta egymás figyelmébe közös gitártanáruk. Jó megérzés volt, már az első találkozásból háromórás együttzenélés lett, a másodikon pedig meg is született a Dévényi Ádám koncert ötlete és váza. Ezzel a műsorukkal érkeznek könyvtárunkba, az Országos Könyvtári Napok keretében.