Magyarország elődöntős!

A vízilabdások szerdán a döntőért játszhatnak, Lőrincz Viktor hajszállal maradt le a bronzról.

Ugyan a magyar vízilabda-válogatott 8-8-as döntetlent játszott Ausztráliával, a büntetőpárbajban 13-11-re nyert, így sikerült kivívni az elődöntőt.

A magyar csapat négygólos hátrányt dolgozott le, és bár a mérkőzés folyamán egyszer sem vezetett, de ötméteresekkel felülmúlta riválisát.

A lányok szerdán a címvédő és világbajnok amerikaiakkal találkoznak.

Keszthelyi Rita öröme érthető, a döntőért játszhatnak szerdán
MTI/Illyés Tibor

Lőrincz Viktor az elődöntőben kikapott, így a bronzéremért a német Denis Kudla ellen léphetett szőnyegre a kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjában.

A mérkőzés 3-3-ra végződött, azonban Lőrinczet a kirgiz mérkőzésvezető - több mint vitatható módon - eggyel többször intette meg, ezért a német jutott tovább. Lőrincz Viktor ezzel ötödik helyen végzett.

Lőrincz Viktor
MTI/Illyés Tibor

Vasbányai Henrik harmadik lett hétfői előfutamában, így a középfutamba jutott a kenu egyesek 1000 méteres versenyében.

Vasbányai a szám címvédőjével, egyben aktuális világ- és Európa-bajnokával, a német Sebastian Brendellel került egy futamba, aki simán nyert, megelőzve a lengyel Tomasz Kaczort.

Az első hely ért közvetlenül döntőt, így Vasbányainak az esélyek alapján nem volt értelme maximális pályát mennie. A magyar kenus a rajt után élre álló német mellett - a 6-os pályán - egyenletes tempóval evezte végig az 1000 métert a Rodrigo de Freitas Lagúna sima vízén: 250-nél, 500-nál, 750-nél és a célban is harmadik volt.

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duó megnyerte hétfői előfutamát, ezzel egyből a döntőbe jutott.

Az aktuális világ- és Európa-bajnok kettőssel csak a lengyelek tudtak együtt menni, de végül magabiztos siker lett a vége.

Később derült ki, hogy Kozák Danuta betegen ült hajóba, ennek ellenére verték a mezőnyt.

Kozák betegen is maximálisat nyújtott
MTI/Kovács Tamás

Douchev-Janics Natasának sem sikerült bejutnia a döntőbe, miután hétfői középfutamában a negyedik helyen ért célba K-1 200 méteren.

A Győr háromszoros olimpiai bajnok kajakosa, aki négy éve, Londonban bronzérmes volt a sprintszámban, a második középfutamba kapott besorolást, ahol három riválisa is megelőzte, így negyedikként futott be az azeri Inna Oszipenko Rodomszka, a francia Sarah Guyot és a szlovén Spela Ponomarenko Janic mögött.

Az volt a terv, hogy bolyban maradjak, s mindent megtegyek a továbbjutásért. Ezt csináltam, elfogyott az erőm a végén, nem tudom miért, jól éreztem közben magam.

- nyilatkozott Douchev-Janics Natasa.

A futamokból az első kettő jutott tovább biztosan a nyolcas fináléba, ahova még a harmadikok közül a legjobb kettő került.

A női K-1 200 méter fináléját kedden rendezik, Douchev-Janics a B döntőben száll majd vízre.

Douchev-Janics csalódott volt, de jól szerepelne a B döntőben
MTI/Kovács Tamás

Kopasz Bálint az ötödik helyen ért célba hétfői előfutamában, és a középfutamban folytatja szereplését K-1 1000 méteren.

Ebben a számban nem lehetett egyből a döntőbe jutni. A férfi K-1 1000 méter fináléját kedden rendezik.

Kopasz a középdöntőben versenyezhet tovább
MTI/Kovács Tamás

Risztov Éva 14., Olasz Anna pedig 15. helyen ért célba a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyében a riói olimpia hétfői versenynapján, de kizárták a második francia Aurélie Mullert, így mindketten egy helyet előreléptek.

A győzelmet a holland Sharon van Rouwendaal nagy fölénnyel szerezte meg.

A rajt után Risztov szokásos taktikáját követte, ugyanis rögtön az élre állt és vezette a mezőnyt a hullámok közepette. A táv negyedéhez érve ketten is felúsztak mellé, de továbbra is ő diktálta a tempót.

Féltávnál a szám világbajnoki ezüstérmese, a holland Sharon van Rouwendaal állt az élre, Risztov harmadik helyen kezdte meg a második öt kilométert, míg Olasz Anna negyedikként követte őt.

Az utolsó körhöz érve a holland növelte előnyét, Risztov 7.5 másodperces hátránnyal az ötödik, Olasz 11.3-mal a 12. helyen vághatott neki az utolsó két és fél kilométernek. A zárószakaszban Risztovot sárga lappal figyelmeztették.

Van Rouwendaal a hajrára óriási előnyt dolgozott ki magának, 350 méterrel a vége előtt gyakorlatilag biztos volt a győzelme. A második helyért hatalmas harcot vívott egymással a vb-címvédő francia Aurélie Muller és az olasz Rachele Bruni, végül előbbi csapott először a táblára. A zsűri azonban a franciát utólag kizárta, vélhetően a befutónál az olasszal szemben elkövetett szabálytalansága miatt.

A magyarok egymás után értek célba: Risztov - a kizárás után - 13., Olasz 14. lett.

Eredmények:

nyílt vízi úszás, női, 10 km, olimpiai bajnok:

Sharon van Rouwendaal 1:56:32.1 óra

2. Rachele Bruni (Olaszország) 1:56:49.5

3. Poliana Okimoto (Brazília) 1:56:51.4

...13. RISZTOV ÉVA 1:57:42.8

14. OLASZ ANNA 1:57:45.5

Risztovnak nem sikerült a címvédés, de nem volt csalódott
MTI/Czeglédi Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport