2024-ben debütál majd a párizsi olimpián, de lesz három másik, új sportág is.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hétfői döntése szerint olimpiai sportág lett a breaktánc, a sportmászás, a gördeszkázás és a szörf is. A breaktánc 2024-ben debütál majd a párizsi olimpián, a másik három sportágban valószínűleg már a koronavírus miatt 2020-ról 2021-re halasztott tokiói olimpián is fognak majd versenyezni - írja a 444.hu.
A párizsi olimpiára csökkentik az induló sportolók számát, Párizsban mintegy 600 fővel kevesebb sportoló indulhat, mint Tokióban. A legnagyobb kvótacsökkentés a bokszot és a súlyemelést sújtja. Ráadásul felmerült az is, hogy a súlyemelés kikerül az olimpiai sportágak közül a sorozatos doppingbotrányok és a nemzetközi sportszövetség mélyreható problémái miatt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!