Olvasónk matematikailag lemodellezte a koronavírus járvány terjedését

„Bízom benne, hogy sikerül józan gondolkodással otthonmaradással, MINDEN munkahely és közösségi tér leállításával elejét venni a fenti exponenciális görbének és kevés áldozattal jár ránk nézve ez a csúf kínai kór” – írja kísérőlevelében Attila.

"Csináltam egy grafikont a koronavírus megbetegedésre. Érdekelt, hány fertőzött várható Magyarországon az elkövetkező napokban. Előre bocsátom, hogy sajnos nagyon pontos lett a grafikon ugyanis épp mondják a hírekben, hogy 92-nél tartunk..." – írja levelében olvasónk, aki nem érzelmekre és Facebook-bejegyzésekre, hanem a matematikára koncentrált.

Rajzolónak az ingyenesen elérhető GeoGebra matematikai programot használta.

Az adatpontokat pedig a hivatalos tájékoztatóból vette. (A: márc. 03-án 2 eset, B: márc. 6-án 4 eset, C: 8-án 7; ...J: márc. 19-én 72 eset.) Erre illesztette rá a legjobban illeszkedő exponenciális görbét melynek képlete f(x)=1,09x1,25^x

Olvasói fotó

A mellékelt képről látható, hogy március 25-re átlépjük a 300-as betegszámot, s ha megnyitjuk a szintén mellékelt programot a fenti linken és mozgatjuk a K pontot a függvényen és az x tengely értéke megmutatja a két hét múlva esedékes betegszámot is.

„Azért ez a sarokpont, mert várhatóan akkorra tetőzik a járvány. Legalábbis a HVG 2020. március 19.-i számának 6. oldalán lévő vezércikk szerint. Itt azt írják, ha egy országban az 50-et elérte a megbetegedések száma akkor 2 hét múlva tetőzés várható. Hogy ezt mire alapozzák, rejtély” - írja Attila.

Mi letöltöttük a programot, mozgattuk a K pontot, és inkább nem írjuk le, mit kaptunk (a képlet mentén önök is kipróbálhatják), inkább olvasónk matematikából levont üzenetét tesszük ide:

„Bízom benne, hogy sikerül józan gondolkodással otthonmaradással, MINDEN munkahely és közösségi tér leállításával elejét venni a fenti exponenciális görbének és kevés áldozattal jár ránk nézve ez a csúf kínai kór.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem