Olyan részeg volt, hogy rendőrautónak ütközött, majd összeesett

Most került ügyészség elé a furcsa szombathelyi baleset.

A Szombathelyi Járási Ügyészség ittas vezetés vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki súlyos fokban ittasan szabálytalanul kanyarodott és okozott anyagi káros balesetet 2020. májusában Szombathelyen.

A vádirat szerint az ittas vezetés miatt már büntetett vádlott úgy kanyarodott balra nagy ívben a parkolóból a Váci utcára, hogy a járművel nem az úttest jobb oldali sávjába érkezett, hanem áttért a bal oldalra, ahol nekiütközött az érkező rendőrautónak.

Tánczos Mihály

A balesetről lapunk korábban részletesen beszámolt Erősen ittas sofőr koccant rendőrautóval Szombathelyen 2020. May 20. 21:34 .

Tánczos Mihály

Kiderült, hogy a rendőrök hangos figyelmeztető kürttel próbálták figyelmeztetni a sofőrt a baleset előtt, sikertelenül.

Tánczos Mihály

A Peugeot vezetője észlelte a koccanást, megállt a járművével, kiszállt az autóból, majd a járókelők elmondása szerint elvágódott. Ekkor még többen azt hitték, hogy rosszul van.

Tánczos Mihály

A középkorú férfi a részegekre jellemző elnyújtott hangon magyarázott valamit, mielőtt vérvételre előállították.

A férfinek a vezetői engedélyét már korábban bevonták ittas vezetés miatt.

Tánczos Mihály

A Szombathelyi Járási Ügyészség pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek