Olyan sok az orosz Hévízen, hogy ortodox templom épül nekik

A kormány állja a költségeket.

Ma helyezi el új templomának alapkövét Hévízen a Moszkvai Patriarchátus Magyar Ortodox Egyházmegyéje.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Papp Gábor, Hévíz polgármestere (Fidesz-KDNP) az MTI érdeklődésére elmondta: a Szentséges Isten Anyja Életadó Forrás ikonjának tiszteletére elnevezett ortodox templom az Ady utcában épül mintegy 400 millió forintos költséggel.

Márk Jegorjevszkij püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja (b) istentisztelet celebrál a Szentséges Isten Anyja Életadó Forrás ikonjának tiszteletére elnevezett ortodox templom alapkőletételén, a hévízi Ady utcában 2019. december 27-én.
MTI/Varga György

A polgármester felidézte, hogy a kormány még 2017-ben mintegy 2,4 milliárd forint támogatást biztosított a magyar ortodox egyházmegyének három templom felújítására és egy új építésére. Ez utóbbit régóta tervezték, hogy Hévízen építik fel, mert a fürdővárosban és környékén nagyon sok oroszajkú, ortodox vallású él, jelentős az orosz és ukrán turistaforgalom, az egyházmegye ezért már hosszú évek óta tart miséket is a városban.

Hévíz, a cirill betűs fürdőváros
Hévízen szinte minden oroszul van kiírva - Kattintson a képre a galériához!
Nyugat.hu

Az egyházmegye három magántulajdonú telek megvásárlásával és összevonásával találta meg a templom helyét az Ady utcában. Az önkormányzattal egyeztetett tervek alapján egy mértéktartó, 15-ször 15 méter alapterületű, 12 méter magas, jellegzetesen hagymakupolás templom épül fel egy év alatt - jelezte Papp Gábor.

Lapunk néhány évvel ezelőtt foglalkozott Az oroszok bevették, és lassan belakják Hévízt 2013. December 23. 07:51 a Hévízen megjelent oroszokkal.

Az oroszok bevették, és lassan belakják Hévízt

Oroszokra vadászunk Hévízen. Fotós kollégámmal azt szeretnénk, ha igazi, hús-vér orosz emberek beszélnék el nekünk, hogy ők maguk - számtalan honfitársukkal együtt - mikor, hogyan és miért habarodtak bele a hírneves fürdőhelybe. Mert tényleg rengetegen belehabarodtak, olyannyira, hogy lassacskán már maga a város is olyan, mintha orosz lenne.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Helyek