Ön szerint itt lehet parkolni vagy sem?

Nem vagyunk kreszprofesszorok, így akadnak olyan dilemmás helyzetek, melyekben nem foglalnánk állást. Olvasónk mindenesetre fel van háborodva.

Olvasónknak szúrja a szemét az a helyzet, mellyel a szombathelyi Kisfaludy Sándor utcán szokott találkozni. Azaz jelen van egy megállni tilos tábla az út szélén, miközben a padkán autók állnak ( az utca elején parkolóként van jelölve ez a rész!). Mint írja:

Naponta itt járok el és felháborító hogy a megállni tilosban folyamatosan parkolnak. A kerékpárral haladóknak kitakarják a járműveket. Ezzel naponta baleseti helyzeteket idéznek elő. A rendőrök simán elmennek mellette. Még a helyhiányra sem lehet hivatkozni mert mindig van a környéken szabad parkoló.

Szabálytalan parkolás a Kisfaludy utcában
Olvasói fotó

Valószínűbb persze, hogy ez a terület már nem a parkolóövezet része, hiszen aszfaltozott rész itt már nem található az autók alatt, azaz kijelölt területnek kevéssé tekinthető, és hát közel is van a Dr. Pável Ágoston sétány, ahol egy bicikliút is húzódik. Ugyanakkor azt is érdemes figyelembe venni, hogy a megállni tilos tábla hatálya az úttestre terjed ki, és amennyiben a padkán is tilos megállni, azt külön jelzi:

Padkán is megállni tilos
Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem