Frissítés
A Szombathelyi Törvényszék -dr. Varga Roland tanácsa- ma hirdetett ítéletet Sch. L. emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyében. A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat emberölés bűntettében, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és közúti veszélyeztetés bűntettében. Ezért őt halmazati büntetésül 8 évi fogházbüntetésre, mellékbüntetésül 8 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 2009. júliusában ismerkedett meg a sértettel, 2009. augusztusában összeköltöztek a vádlott szüleinél. A sértett 2010. év elejétől elhelyezkedett egy kft.-nél, ahol egy munkatársával szerelmi kapcsolata alakult ki. A vádlott és a sértett viszonya 2010. áprilisától megromlott, mivel a vádlott gyanakodott, hogy a sértettnek van valakije. Ennek ellenére 2010. június 7-én a vádlott és a sértett egy szombathelyi közös albérletbe költözött. A vádlott féltékenységében többször bántalmazta a sértettet, majd 2010. június 18-áról 19-ére virradó éjjel a közös albérletükben, féltékenységében a sértett testét -elsősorban fejét- ütlegelte, majd megfojtotta őt. A sértett halála erőszakos okból, a nyak lágyrészeinek megragadása, leszorítása következtében elszenvedett fulladás folytán következett be. A vádlott a holttestet lepedőbe csavarta, kábellel átkötötte és az ágyneműtartóba helyezte. A vádlott úgy tett, mintha keresné a sértettet, akinek a telefonjáról megtévesztő üzeneteket küldött.
2010. június 20-án, 19 óra körül a vádlott gépkocsijával Szombathelyről kifelé haladt, nagy sebességgel, szabálytalan előzéseket hajtott végre. Egy azonos irányba haladó rendőr járőr fény- és hangjelzéssel követni kezdte. Az autós üldözés a 8-as számú főúton ért véget, ahol a vádlott pályaelhagyásos balesetet szenvedett, amely miatt életveszélyes állapotban került kórházba.
Megállapította a bíróság, hogy a vádlott beszámítható, beszámítási képessége a cselekmény elkövetésekor enyhe fokban volt korlátozott. Jelenleg a baleset következményeként a nála kialakult organikus pszichoszindróma miatt a beszámítási képessége súlyos fokban korlátozott. Ezt és a szabadságvesztés-büntetés elviselését megnehezítő hatását nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a bíróság és többek között emiatt eggyel enyhébb végrehajtási fokozatot állapított meg, így börtön helyett, fogházbüntetésre ítélte.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, míg a védő elsődlegesen felmentésért büntethetőséget kizáró okból, másodlagosan a bűnösség téves megállapítása miatt felmentésért, harmadlagosan téves minősítés, végül korlátlan enyhítés alkalmazása miatt jelentett be fellebbezést.
Frissítés:
A bíróság bűnösnek találta a férfit, és nyolc év fegyházbüntetésre ítélte.
Korábban írtuk:
A 2010. júniusi szombathelyi gyilkosságról a Nyugat.hu részletesen beszámolt már. A vád alapján Sch. László féltékenységből megölte barátnőjét, majd a testet elrejtette az ágyneműtartóba. Később autóval közlekedve egy rendőrautótól megijedt és ámokfutásba kezdett, ami Veszprém megyében balesettel ért véget. A férfi életveszélyesen megsérült, a barátnőjét pedig ezután találták meg a lakásban. Az eset részletes leírása korábbi cikkeinkben olvasható.
A férfit sokáig egészségi állapota miatt nem tudták bíróság elé állítani, azonban egyszer lebukott, amint egy áruházban vásárolt. Innen felgyorsultak az események.
Sch. László a mai tárgyaláson az utolsó szó jogán ártatlannak vallotta magát. Kiderült: 2014. novemberében gyógyszerrel öngyilkosságot kísérelt meg, de megmentették az életét. A 2010-es tragikus napon a barátnője szakítani akart vele, ezt több ismerőse is tudta, a férfit feltehetőleg ez bőszítette fel annyira, hogy megölje az áldozatot, akit korábban már megütött féltékenységében.
A mai tárgyalási napon meghallgatták az áldozat munkatársát, akivel közelebbi kapcsolatba is kerülhetett, de a tanúként megidézett férfi jellemzően a "nem tudom, nem emlékszem, régen volt" válaszokat adta. A férfit a gyilkosság napján telefonon megfenyegette a gyilkossággal gyanúsított Sch. László.
A férfi ügyvédje szerint védence nem büntethető, szokványos börtönkörülmények között nem tartható, mert neki ez halált jelenti, ezért intézeti kezelést javasolt. Az ügyvéd a rendőrség és ügyészség terhére rótta, hogy nem tárták fel a sértett magatartását, hiszen ahogy az ügyvéd fogalmazott a sértett "két vasat tartott a tűzbe" és szándékosan cukkolta a féltékeny párját.
Az ügyben ma ítélethirdetés várható.