A volt államfőt és pártfőtitkárt a moszkvai Novogyevicsi temetőben helyezik végső nyugalomra, előtte a nyilvános szertartás a moszkvai Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában lesz - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A magyar delegáció tagja Deutsch Tamás fideszes politikus, Schmidt Mária történész, Orbán Balázs politikai igazgató és Kónya Imre ügyvéd, politikus is.
Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első és egyben utolsó elnöke augusztus 30-án, hosszú és súlyos betegség után, 91 éves korában hunyt el.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!