Képes Történelem - Orbán Viktor harminckét éve

Orbán Viktor ma tölti be a 60. évét. Ezzel a cikkel gratulálunk miniszterelnökünknek.

Fél ország gyűlöli, a másik fele pedig szinte Istenként tiszteli Orbán Viktor magyar miniszterelnököt - írtuk két és fél éve, amikor fotók segítségével mutattuk be Képes Történelem - Orbán Viktor harminc éve 2021. November 14. 19:57 Orbán Viktor 30 évét.

Orbán ma, május 31-én tölti be a 60. életévét, az akkori megállapításunk pedig ma is megállja a helyét. Pályafutására akkori cikkünkkel emlékezünk, amit ki is egészítettünk az azóta történtekkel.

Egy liberális srác a kommunizmus romjain

A Fideszt 1988-ban alapították meg a Bibó Szakkollégiumban. Országos hírnévre először 1989-ben tettek szert, amikor Orbán Viktor egyetemi hallgató, a magyar ifjúság nevében beszédet mondott Nagy Imre és mártírtársai temetésén a Műcsarnok előtti ravatalnál.

Rendszerzáró házibuli, 1990.

Volt egy időszak, amikor Orbán Viktor nem a titkosszolgálat védelme alatt, konvojokkal rótta Budapest utcáit, hanem barátaival hatalmas bulikat is csapott a pesti éjszakákban. Ilyen volt a rendszerzáró házibuli 1990-ben, ahol a vagány Orbán Viktor kiállt a színpadra és Nagy Feróval, Szájer Józseffel és a többi Fideszessel együtt énekelte: "Azok a boldog szép napok, ég veled"

Kezdetek a Fideszben

Tudtad, hogy nem mindig Orbán Viktor volt a Fidesz elnöke? A gyakorlatban nem is lehetett volna ezt kivitelezni, hiszen 1989-90 között az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális politikai filozófia történetét tanulmányozta Soros-ösztöndíjjal. Igen, jól olvastad Soros György támogatásával .

1994 egy csúfos bukás éve volt

Orbán Viktor 1994
YouTube

Orbán Viktor mosolya 1994 márciusában. Az akkori "fiatal demokraták" okkal voltak bizakodóak, hiszen minden közvéleménykutatás őket várta befutó helyre. Azonban az utolsó utáni pillanatban a szocialisták behozták a hátrányukat és Horn Gyula lett az ország miniszterelnöke, a Fidesz pedig elszenvedte történetének a legnagyobb vereségét, hiszen a kormánypárti szerepre készülő fideszesek mindössze 5 százalékot tudtak hozni ezen a választáson.

Először a miniszterelnöki bársonyszékben

Orbán Viktor 2001
Wikipédia

Orbán Viktor 1998-ban megnyerte a választásokat és a kisgazdákkal karöltve, megalakult az első Orbán-kormány. Ez a kép 2001-ben a Mária Valéria híd átadásán készült. Mikuláš Dzurinda szlovák kormányfő (balra) és Günter Verheugen (jobbra) az EU bővítésért felelős biztosának társaságában. Ekkor már a Fidesz és Orbán is a jobboldal meghatározó pártja volt. A konzervatív fordulatot a fazonra nyírt haj és a polgári értékek hangoztatása is jelezte. Az EU pártiság pedig nem is volt kérdés.

2002 "Egy a tábor egy a zászló"

Orbán Viktor 2001
YouTube

2002-ben jött a feketeleves a Fidesz számára. A rendszerváltás óta a mai napig ezen a választáson volt a legmagasabb a részvétel, hiszen több mint öt és fél millió ember ment el szavazni. De nem voltak elegen, legalábbis Orbán Viktor szerint, akinek bele kellett törődnie abba, hogy innentől legalább négy év ellenzéki szerep vár rá és át kell adnia a helyét egy kevésbé politikusi alkatnak, Medgyessy Péternek.

Orbán azonban nem sírt bele a kiömlött tejbe, munkához látott és meghirdette a polgári köröket, amelyek 2002–2006 között voltak politikai aktivitásuk csúcspontjukon, szerepük később helyi, közéleti-kulturális rendezvények szervezésére korlátozódott.

2006-ban Orbán alul maradt

Orbán Viktor 2006
Fidesz.hu Archív felvétele

Medgyessy 2004-es bukása után már voltak figyelmeztető jelek Orbán Viktor számára, hogy 2006-ban nem egy retorikailag képzetlen politikussal kell szembenéznie a választásokon. Ennek ellenére bizakodóak lehettek, hiszen szinte az összes közvéleménykutatást a Fidesz vezette.

2006-ban megtörtént az elképzelhetetlen: Orbán Viktor ismét vereséget szenvedett és a legnagyobb politikai ellenfele, Gyurcsány Ferenc lett az ország miniszterelnöke. Ekkor már javában firtatták Orbán felelősségét köztük Schmidt Mária is. Végül egy politikai atombomba mindent megváltoztatott, hiszen a választások után alig egy hónappal elhangzott Balatonőszödön egy beszéd, aminek a hatása megrengette az országot.

Öszöd után mozgalmasak voltak az ellenzéki évek

Orbán Viktor 2007-ben a kordonbontás után
Fidesz.hu Archív felvétele

Orbán Viktor és a fideszesek egy polgári engedetlenségi mozgalom keretében bő fél óra alatt lebontották a Kossuth Lajos teret övező kordont. Sólyom László köztársasági elnök hivatali honlapján jogellenesnek ítélte a kordonbontást, amely akkor bejárta az országos sajtót.

2008-as népszavazás

2008-as népszavazás
Fidesz.hu Archív felvétele

"A jövő 3 igennel kezdődik!" - adta ki a jelszót Orbán a 2008-as évértékelő beszédében. A Fidesz által kezdeményezett népszavazás a vizitdíj, a képzési hozzájárulás és a kórházi napidíj megszüntetése ügyében lett kiírva. A „kormánybuktató népszavazás" magas részvételi arány mellett eredményes volt és a kormányt meghátrálásra kényszerítette.

Ez volt az utolsó pofon az MSZP-SZDSZ koalíciónak, ám ennek ellenére a brit Financial Times arról cikkezett, hogy Orbán Viktor a szavazás eredményével a háta mögött sem képes a kormány lemondatására.

2010-ben Szombathelyen

Orbán Viktor Szombathelyen
Mészáros Zsolt

2010. május 29. Ezen a napon iktatták be Orbán Viktort miniszterelnöknek és azóta is töretlenül, most már 11 éve vezeti az országot. A polgári kormány győzelmét "fülkeforradalomnak" nevezte, és meghirdette a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. A megválasztásának az évében Szombathelyre látogatott Miniszterelnöki villámlátogatás Szombathelyen – Orbán Viktor levelet kapott 2010. September 28. 18:39 , ahol találkozott Puskás Tivadar polgármester-jelölttel és a helyi Fidesz-vezérkarral.

Alaptörvény

Parlamenti vita
Fidesz.hu Archív felvétele

2011. április 18-án a magyar Országgyűlés 262 igen szavazattal, 44 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta Magyarország Alaptörvényét. A szinte csak a Fidesz-KDNP képviselői által megszavazott Alaptörvény 2012. január 1-jén a korábbi Alkotmány helyére lépett, majd utóbb több módosításon ment keresztül.

A szövegének a szerkesztésében Szájer József játszott vezető szerepet, aki a tavalyi évben egy brüsszeli szexbotrányba Brüsszeli szexpartira csapott le a rendőrség – A résztvevők között volt Szájer József is 2020. December 01. 15:52 bukott bele.

Keresztény és nemzeti...

Orbán Viktor 2013-ban a Jáki templom felújításán járt.
Bonyhádi Zoltán

Orbán Viktor egy Szombathely melletti településre, Jákra látogatott. Alig egy évvel később a Fidesz ismét kétharmados győzelmet aratott a választásokon, így megkezdhette a harmadik Orbán kormány a működését. Orbán 2013-as jáki látogatásán már euroszekptikus szólamokat hangoztatott.

„Európa agresszív, szekuláris, internacionalista és családellenes látomás csapdájába esett” - mondta Orbán jáki látogatásán Orbán Viktor: "nem koldulni jöttem Jákra" 2013. April 28. 16:17 .

Színtisztán emlékszem rá, hiszen én is ott voltam. Nagyjából tizenkét éves lehettem, a rendezvény előtt megálltam a színpad lábánál és egyszer csak ott termett mellettem Orbán. Megszólalt a déli harangszó, így addig nem ment fel az emelvényre, hanem megvárta míg véget ér a harangjáték. (H.Zs.)

G-nap

Nem maradhat ki a történetünkből Simicska Lajos és Orbán Viktor barátsága sem, egyszerűen azért, mert több vezető fideszes hangadó szerint ez a párt nélküle nem épült volna fel . Egyébként Simicska három évvel idősebb Orbánnál, aki 1988-ban még úgy nyilatkozott róla, hogy "ő is a legokosabb köztünk". Könyveket lehetne teleírni arról, hogy miként épült fel az Orbán-kormányok alatt a Simicska-birodalom és ezzel együtt a Fidesz gazdasági hátországa.

Orbán és Simicska az első Orbán-kormány idején
Nyugat.hu

A két jó barát 2015-ben veszett össze, amikor Simicska több médiabeli beosztottjának összehangolt, meglepetésszerű felmondását követően indulatos interjúkat adott a médiumoknak, ahol korábbi barátját, Orbánt "gecinek" nevezte.

A "politikai elégtétel"

2016. március 15.
YouTube

2015-ben a migráció szót egy ország ismerte meg. A kormány pontosan tudta, hogy végig határozott álláspontot kell képviselni a kérdésben. Nagyjából ebből az időszakból datálható a Fidesz populizmusa, amely 2016. március 15-én már odáig fajult, hogy a miniszterelnök "kozmopolita bűnözőkről" és "politikai elégtételről" beszélt a megemlékezésen.

A szakadó esőben kiabáló miniszterelnök képe már jól mutatta, hogy a polgári konzervatív irányt egy populista nemzeti politika váltja fel. Ugyanezen év októberében népszavazást tartottak arról, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhatja-e nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését.

2018-as választás egy szóban: migránsok

2018-ban ismét kétharmados felhatalmazást kapott Orbán Viktor kormánya.
Antal Balázs facebook oldala

2018 áprilisában újra választásokat tartottak Magyarországon. A Fidesz kiadta a vezényszavakat: "Soros-terv" és "migránsok" A nagyon egyszerű politikai kampányszöveg hamar célba ért, hiszen Orbán Viktor április nyolcadikán este már tudta, hogy újabb négy évig rendkívül erős felhatalmazással vághat bele a kormányzásba.

Koronavírus

Pintér Sándor belügyminiszter fogadja Orbán Viktort
Orbán Vikor facebook oldala

Az évtizedek alatt számtalan kitalált ellensége volt a Fidesznek. Kezdődhetne a sor Brüsszellel, Soros Györggyel, a migránsokkal, a multikkal, a bankokkal, a nemzetközi "globalista körökkel", az LMBTQ mozgalmakkal. 2020 márciusában azonban, egy valós ellenség érte el hazánkat, amelyre nem volt felkészülve az ország. A koronavírussal azonban nem csak a Fidesznek, hanem az egész országnak szembe kellett néznie. Több százezer ember fertőződött meg, több tízezer honfitársunk halt meg és további ezrek veszítették el a megélhetésüket.

Az európai jobboldal szélén

Orbán Viktor és Angela Merkel az Európai Néppárt kongresszusán 2015.
Orbán Viktor Facebook oldala

2021. március 3-án a Fidesz bejelentette a kilépését Kilép a Fidesz az Európai Néppártból 2021. March 18. 18:38 az Európai Néppártból. Hosszas háborúskodások és belső ellentétek miatt a párt kénytelen volt ezt a döntést meghozni. Bár a Fidesz egyelőre nem csatlakozott egyik európai frakcióhoz sem, de a döntésük azt mutatja, hogy Orbán Viktor és pártja megérkezett az európai jobboldal szélére.

A bejelentés hírére a párcsalád elnöke így reagált Twitteren : A Fidesz elhagyta a kereszténydemokráciát. De igazából már évekkel ezelőtt megtette ezt.

Orbán azóta még inkább felpörgette a találkozóit az EU-ellenes szélsőjobboldal arcaival. Kiváló kapcsolatot ápol a francia Marine Le Pen-el, a holland Geert Wildersel, sőt szinte bajtársi a kapcsolata az olasz Matteo Salvinivel. Akik később nagyrészt eltűntek az európai politika élvonalából.

Az illiberalizmus messiása

2021. október 23.
Orbán Vikor facebook oldala
Orbán viszont maradt, 2022 áprilisában újra meglett a parlamenti kétharmad. Régóta látszott már, hogy Orbánt untatja a belpolitika, hiszen nincs ellenfele, és globális jelentőségű politikus szeretne lenni.

Mivel Európában nagyrészt elfogytak a partnerei, ezért az Egyesült Államok trumpista konzervatívjai között keresi a helyét, ahol nyugodtak szidhatja a progresszív (fejlődő) politikát. És Ázsiában, ahol otthon érzi magát.

Donald Trumppal az Egyesült Államokban 2022 nyarán
Nyugat.hu

Vlagyimir Putyinnal szoros a kapcsolata, de az nem egyértelmű, hogy mennyire barátságos. Az orosz-ukrán háború árnyékában Orbán az orosz elnök engedelmes emberének bizonyul, annak árán is, hogy Magyarország szövetségesei és barátai már kitagadják maguk közül.

Üzbegisztánban tavaly ősszel
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Sorra látogatja a volt szovjet-utódállamokat, hogy bebizonyítsa, igenis, népszerű és elismert országvezető, akinek külföldön is adnak a szavára.

Orbán jelenleg szövetségeseket keres, nem tett le arról, hogy nemzetközi szereplő legyen. bízik Putyin győzelmében, és abban, hogy egy újraszerveződő ázsiai szövetségben találja meg a saját és az ország helyét.

Ám közben az elvhű keresztény, konzervatív politikus képét igyekszik mutatni, ezért is volt számra nagy siker Ferenc pápa látogatása.

Ferenc pápával Budapesten
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Jelenleg nagy és eredményes propagandista hálózatával az ország közvéleményét akarja az Európai Uniós és a nyugati életforma ellen fordítani, ennek némi eredménye már látszik. És amint népszerűségének elvesztése nélkül megteheti, kivezeti az ország az EU-ból. Hiszen a keleti fél- és egész diktatúrák között senki sem kérdőjelezi meg, milyen eszközökkel őrzi meg hatalmát.

Orbán Viktor ma 60 éves. Korábban azt nyilatkozta, 2030-ig akar hatalmon maradni, erre most már minden esélye megvan. de, hogy egy-két emberöltő múlva milyen jelzők kísértében említik az ország történelmében a fiatal liberálisból a középkorú polgáron át az idősödő szélsőjobbos nemzetvezetővé alakult politikust, az már más kérdés.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet