Mi lesz velünk? - kérdezi Bakács Tibor

Csak úgy kerülhet a magyar történelem Pantheonjába ez a zsebdiktátor, ha mártírrá vagy szimbólummá válik. De ez végképp beteljesítené Orbán Viktor gyermekkori álmát.

Természetesen nem a mai nap miatt aggódom, nem mintha nem lenne sokkal nehezebb, mint a tegnapi. Vagyis a Matolcsy-féle szintetikus és környezetbarát drogok, amik a munkahely teremtésről, a javuló magyar gazdaságról szólnak, már csak rá hatnak, így nem is igazán veszélyesek. Különben is, a jobb oldal cinikus, és erkölcsileg romlott kommunikációjából főzött levesből mindenki enni fog, még ez a különös tekintetű férfi is, szűkebb környezetével együtt. Természetesen, csak akkor nem fog fekete lé csurogni a száján, ha időben lelép egy messzi országba, ahol már nem működik az Interpol. Volt már, lesz is úgy, hogy volt uralkodó osztályok maradéka bepakol egy gyorsnaszádba, aminek a mélyhűtőjében is aranyrudak dermednek. Nem sajnálom tőle, amit lopott, dugja fel, a fontos, hogy ne ártson többet a hazának. Ez többet ér bármilyen aranynál.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Ilyen esetekben tesztelődik a demokrata, vagyis egy gazdasági csőd esetén sem gondolkodhat ellenfelei kivégzésében, vagy szigorított börtönben, már csak azért sem, mert ez végképp beteljesítené Orbán Viktor gyermekkori álmát. Előre szólok, csak úgy kerülhet a magyar történelem Pantheonjába ez a zsebdiktátor, ha mártírrá vagy szimbólummá válik. Bukott politikusnak nem is létezik jobb megoldás. Gondoljunk Horthy Miklósra, aki igencsak szegényes szellemi felkészültséggel, anakronisztikus politikai érzékkel – bár megúszta, hogy a nürnbergi per vádlottja legyen – mégis szimbóluma lett a mai kormányzásnak.

A jövő biztosítékának az még sem elég, hogy megígérjük, sem Viktornak, sem kutyáinak nem esik bántódása, soha. (Már ezzel is meghaladtuk őt, hiszen ő mind a mai napig vadászik politikai ellenfeleire, innen is tudható, hogy a valaha fiatal demokrata mára sem nem fiatal, sem nem demokrata.) A jövő nem a leszámolással kezdődik, ez csak forradalmi krízisek esetén szokásos, és ritkán hoz valódi eredményt. A jövő az új emberrel kezdődik, és nemcsak a filozófiában, vagy a teológiában.

Olvastam Uj Péter kollégám blogbejegyzését, amiben szkeptikus a jelenlegi baloldallal szemben, különösen fölöslegesnek ítéli a mostani MSZP Bajnai-féle messiásvárását. Sajnos, azonnal egyet kell vele értenem, megbukott a váltógazdálkodás eszméje, a most majd mi jövünk, hajrá MSZP, különösen azért, mert a baloldal még veresége után sem volt hajlandó tisztázni az okokat. Nem nézett szembe az őt fojtogató oligarchiák szerepével, nem zavarta az őt megbuktató korrupció sem, sőt identitásának legfontosabb sarokköve Gyurcsány és a tőle való távolság lett, ami alsós matekkal is tudható, minimálisan is megfelezi azon szavazókat, akik még hisznek a Németh Miklós-Horn Gyula által a demokráciába átmentett pártnak. Nem véletlen, hogy Orbánéknak fontos a volt miniszterelnök elleni hajsza, hisz így minden ellenzéki összefogás leszalámizható. Nemcsak Lendvai Ildikóék, hanem az LMP is bekerülhet így a magyar politika komposztjába.

A szabad demokraták a vereség pillanatában jó tempóérzékkel szétfutottak. Nem kellett megmagyarázniuk egy szóval sem, mit keresett a pártjuk élén egy Wekler, vagy miképpen húzták elő a cilinderből Kóka Jánost, akiben még az sem szimpatikus, hogy milliomos? Kuncze nem érezte magát felelősnek, hogy utána elvtelen pénzemberek sajátították ki a liberalizmust. A legundorítóbb talán az volt, és van, hogy a két párt közötti egyeztetést végző Horn Gábor jelenleg is keresi a bukás okait.

Nem kell vátesznek lennem ahhoz, hogy a hatalomba bebetonozott Fidesz és ölebe, a KDNP, még akkor is megnyeri a választásokat, ha most mégis mindenki elmegy, ha nem is Kossuth katonájának (hol van már a Köztársaság?), hanem szavazni. Hiába lesz szavazati többség az ellenzéki oldalon (MSZP, LMP, Milla, DK, kalózpártok stb.), hiába a közös ellenfél, hiába Simicska, vagy a testi agresszivitást kívánó Szíjjártó mosolya, hiába a lenyúlt nyugdíjpénztár, az euró/forint árfolyam, hiába a fasizálódó, rasszista retorika és gyakorlat, továbbra is a nyakunkon maradnak ezek a fehér galléros bűnözők, akik magukról minimálisan is azt állítják, hogy keresztények, és jó magyarok.

Mi lesz velünk akkor? Keresztényekkel, magyarokkal, liberálisokkal, baloldaliakkal? Vajon csak a teljes pusztulás hoz köztünk békét, és kiegyezést? Szétszakadunk örökre? Nekünk Mohács kell, még török nélkül is?! Miképpen fognak velünk szembenézni azok, akik erről tehetnek? Mesterházy, Gyurcsány, Jávor akkor mit fog mondani? Persze, lehet, hogy semmit, éppen úgy, mint 2010-ben. Egyszerűen csak arra várnak, hogy idővel eljön majd az ő idejük is. Csehov nővérek, távol Moszkvától. Kár, hogy addigra nincstelen nyugger leszek, a gyerekeim meg külföldön fognak élni.

Mindegy, a legfontosabb mégis az legyen, hogy Orbán Viktorból ne legyen áldozat. Tudom, hogy ez nem tűnik a maximumnak, de bizonyos történelmi helyzetben mégis az. Másképpen soha nem fogjuk elfelejteni őt! Bhrrr...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Vélemény