Több, mint egy órás interjút adott Rónai Egonnak Orbán Viktor az ATV Mérleg című műsorában. A miniszterelnök Trump közel-keleti politikájáról úgy fogalmazott, hogy ő próbálta óvatosságra inteni az amerikai elnököt.
"Láttam azokat a konfliktusokat, amelyek úgy kezdődtek, hogy hatalmas katonai fölény volt a nyugati oldalon, és mégis beleszorultak" - fogalmazott Orbán.
A Putyinnal való tárgyalása során szerinte az orosz elnök azt mondta neki, hogy "el tudják-e juttatni hozzánk (a szerződés szerinti olajmennyiséget), az már nem az ő dolga – azt beszélje meg Zelenszkijjel, hogy engedje át Ukrajnán."
A miniszterelnök elképzelhetőnek tartja, hogy a "közel-keleti konfliktus miatti terrorveszély megnő." Szerinte ebből a háborúból ki kell maradni.
Tisza Istvánnak sem sikerült, Horthy Miklósnak sem sikerült
- de Orbán szerint neki sikerülhet.
A Nemzeti Bank ügyéről, a Végrehajtói Kamara elnökének előzetesbe kerüléséről és a gödi Samsung-gyár körüli vizsgálatok átláthatóságának hiányáról szólva Orbán rendre az ügyészség függetlenségére hivatkozott:
Nem avatkozok be soha semmibe, amibe nem szabad beavatkoznom.
A Tisza Párttal kapcsolatban azt állította, hogy Nemzetbiztonsági Bizottság elé terjesztett írásos jelentésben le van írva, hogy az ukránok finanszírozzák az ellenzéki erőt. Rónai Egon firtatta, miért nem tárta ezt fel a Szuverenitásvédelmi Hivatal nyilvánosan, Orbán pedig azt javasolta az újságíróknak, kérjék ki a dokumentumok titkosításának feloldását: "Vannak tények, ha meg akarják ismerni, hát ismerjék meg."
Arra a felvetésre, hogy a pártja esetleg elveszítheti az idei választásokat, Orbán így válaszolt:
Én leszek a felelős. Nézze, a sikernek mindig van apja, a kudarcnak meg árva. De már voltam ilyen helyzetben – 2002-ben, 2006-ban.
A miniszterelnök nem hajlandó kiállni vitára Magyar Péterrel, mert szerinte a Tisza Párt elnöke "nem szuverén ember, az ukránok és a brüsszeliek tartják a markukban."
A Szőlő utcai üggyel kapcsolatban elismerte, hogy rendszerszintű reform volt szükséges: a fiatalkorú elkövetőket korábban szociális, nem büntetés-végrehajtási szemlélettel kezelték. "Ezt 16 évig átvettük, de ezek az ügyek arra hívták fel a figyelmet, hogy nincs jól. Be kell terelni az egész ügyet a büntetés-végrehajtás keretei közé."
A gödi gyár kapcsán hangsúlyozta: az önkormányzat negyedévente közzéteszi a talaj-, víz- és levegőmérési adatokat, és ezek alapján a gyáron kívül semmilyen probléma nem merült fel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!