Libanon ellen hangolódik az Eb-re a nemzeti csapat.
A magyar férfi futsal-válogatott január 21-én kezdi meg az Eb-re való közvetlen felkészülést, a mieink január 22-én és 23-án is pályára lépnek edzőmecsen, mindkétszer Libanon ellen.
A dunaújvárosi találkozók után Kecskeméten folytatja a közös munkát a csapat, ahonnan már egyenesen az Eb helyszínére, Belgrádba veszi az irányt az együttes.
Az Európa-bajnokság csoportkörében február 2-án játsszuk az első Eb-mérkőzésünket Spanyolország ellen, két nappal később pedig Ukrajnával találkozunk.
Sito Rivera csapatának tagja a Swietelsky-Haladás VSE játékosa, Öreglaki Norbert is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!