Gyorsan bejárta a nemzetközi sajtót az ünneplése.
Magyar Péter győzelmi beszéde után, Hegedűs Zsolt, a párt egészségügyi szakértője látványos örömtáncba kezdett a színpadon. A mozdulatsor nemcsak lelkes volt, hanem meglepően kidolgozott is. Az alakulóban lévő Tisza-kormány így rendkívül erős táncoslábú emberekben, Hegedűs pedig rendkívül energikusnak egészségügyi miniszter lehet, ha valóban ő kapja a tárcát:
A jelenet azóta már a nemzetközi sajtóban is útjára indult:
a Kyiv Post, a Nexta, a Deutsche Welle, a Malta Daily, és a Reinier van Lanschot
oldalán is feltűnt - írja a
telex.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!