Orosz letelepedési kötvényesek futnak a pénzük után

Azt mondják, nem kapták vissza a pénzüket a Rogán Antal jóbarátjához kötődő cégtől.

Bűncselekmény gyanújával feljelentést tervez és megkárosítva érzi magát több olyan orosz állampolgár, akik magyar letelepedési kötvényt és az Európai Unióban szabad utazást biztosító vízumot vásároltak a VolDan Investments Limited nevű közvetítőcégen keresztül, ám a kötvényük futamidejének lejártával nem kapták vissza a cégtől a kötvény áraként befizetett pénzüket – tudta meg a Direkt36 az érintettek magyarországi ügyvédeitől.

Az egyik ügyvéd, Fridman Róbert szerint a VolDan liechtensteini anyacége 2022 őszén már nem kommunikált az ügyfelekkel, cégbírósági iratok szerint pedig a magyarországi fiókcég ellen 2022. november 9-én kényszertörlés indult és eltiltották a további működéstől (ez azt jelenti, hogy a cég különféle jogszabályok be nem tartása miatt a megszűnés felé halad). A VolDan elérhetetlenné válásáról számolt be egy másik, névtelenséget kérő budapesti ügyvéd is, aki szintén egy orosz letelepedési kötvényes ügyfél pénzét próbálta sikertelenül visszaszerezni.

A liechtensteini cég és annak magyarországi leágazásai több szálon is Shabtai Michaeli grúz-izraeli üzletemberhez kötődnek, aki saját bevallása szerint az egész kötvényprogramot életre hívó Rogán Antal jelenlegi kabinetminiszter régi barátja.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a VolDan a kötvények ellenértékét jelentő 300 ezer eurós összegek mellett a kötvényvásárlóknak fejenként 60 ezer eurós ügyintézési díjat is felszámított, melyet nem kell visszafizetniük, és így utóbbiakból a cég több mint 7 milliárd forintos bevételre tett szert. Most azonban az orosz ügyfelek ügyvédjeinek állítása szerint a cég bizonyos esetekben még a kötvényeknek az ellenértékét se fizeti vissza.

„Mivel a pénzt magyar bankszámlára kellett befizetni, és a bűncselekmény helyszíne álláspontunk szerint Magyarország, így első körben a magyar hatóságokhoz fordulunk” – mondta a Direkt36-nak Fridman Róbert ügyvéd, aki szerint sikkasztás gyanúját veti fel, hogy a VolDan nem fizeti vissza az ügyfelek pénzét. A névtelenséget kérő budapesti ügyvéd szintén gondolkozik polgári és büntetőjogi lépéseken is. „Az ügy büntetőjogi, ha bizonyítható, hogy az egészet előre megfontoltan úgy tervezték, hogy a végén ne kelljen visszafizetniük a pénzt. Sikkasztás és csalás is felmerülhet” – magyarázta az ügyvéd.

Mivel azonban az ügyfelek minden esetben a liechtensteini bejegyzésű VolDannal szerződtek, így jó eséllyel nem a magyar, hanem a liechtensteini igazságszolgáltatás és hatóságok segítségével kell majd megpróbálniuk a pénz nyomára bukkanni.

A Rogán által még 2013-ban kezdeményezett, 2017-ben felfüggesztett letelepedési kötvényprogram egyik sajátossága, hogy más országok hasonló programjaitól eltérően a letelepedési engedélyt és schengeni vízumot biztosító államkötvények nem a kötvény igénylőjének, hanem a külföldi közvetítőcégnek a birtokába kerülnek. Amit a kötvényesek kapnak a közvetítőcégtől, az pedig csupán egy váltó.

Az ötéves futamidejű eurókötvényeket a lejárat után a magyar állam folyamatosan fizeti ki, 2020 végén például 121 milliárd, 2021 végén pedig 80 milliárd forintnyi kötvény értékét utalta vissza. Ez a pénz az olyan közvetítőcégekhez kerül vissza, mint például a VolDan – az viszont már a cégeken múlik, hogy a pénzek mikor és hogyan jutnak vissza a letelepedési kötvényprogramban résztvevő külföldiekhez.

Fridman kilenc letelepedési kötvényes orosz állampolgárt képviselt, közülük négyen nem kapták vissza a pénzüket, összesen 1,2 millió eurót. Van, akinél 2022 júniusában, de olyan is, akinél már lassan egy éve, 2022 márciusában lejárt az a határidő, amíg a VolDannak vissza kellett volna utalnia az összeget. Az ügyvéd szerint az ügyfelek sokáig reménykedtek, hogy ha késedelmesen is, de kifizetik őket, és eddig ezért nem fordultak a hatóságokhoz, illetve a nyilvánossághoz.

A másik budapesti ügyvéd egy olyan ügyfelet képvisel, aki csak a pénze felét kapta meg. Őt 2022 június végéig kellett volna teljesen kifizetnie a VolDannak, de két-három hónapos csúszással is csak 150 ezer eurója érkezett meg.

A VolDan liechtensteini és magyar vállalata, valamint a kötvényeket az állam részéről árusító Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) nem reagált a Direkt36 megkeresésére. A Rogán vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda csupán annyit válaszolt, hogy „felhívjuk figyelmét, hogy a letelepedési kötvényprogram hat évvel ezelőtt lezárult”.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet