Oroszok nélkül rendeznek olimpiát?

Tíz ország ezt szeretné, holnap nyilvánosságra kerülhet minden.

USA, Németország, Kanada, Spanyolország, Svájc és Japán olimpiai bizottsága is kéri a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy egyetlen orosz sportoló se indulhasson el az augusztusi olimpián.

Indoklásuk szerint többi orosz sportoló is állami segédlettel doppingolt. Ezt erősítette meg egy moszkvai doppinglaboratórium korábbi vezetője, akinek becslése szerint Szocsiban a helyezéseket elért orosz sportolók közül legalább 15-en doppingoltak.

Julija Rusanova még 2013-ban bukott le a biológiai útlevele miatt, két évre eltiltották
Mark Ralston/AFP

Az említett orvos, Grigorij Rodcsenkov beszámolója után indított részletes vizsgálatot a WADA, az eredményeket holnap hozzák nyilvánosságra. Vitalij Mutko orosz sportminiszter szerint a tiltakozó tíz állam csak nyomást akar gyakorolni a WADA-ra, még a holnapi bejelentések előtt.

A vizsgálat eredményétől függetlenül a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség úgy döntött, az orosz atléták többsége nem utazhat Rióba. Csak azon néhány atléta indulását támogatják, akik külföldön készültek, ellenőrizhető körülmények között.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport