A képviselőlurkók felállva üdvözlik Kövér Laci bácsit

A T. Házban hamarosan megregulázandó kisdiákokként bánnak majd a képviselőkkel. Aki nem fogad szót, nagyon megbánhatja.

A Magyar Országgyűlés új, készülőfélben lévő házszabálya állítólag szigorúan előírja, hogy a képviselőknek fel kell majd pattanniuk székeikből, amikor az ülést levezető elnök megérkezik az emelvényre. A házszabály szerint azért kell éppen úgy haptákba vágniuk magukat a képviselőknek, mint a kisdiákoknak a tanár bácsi bevonulásakor, hogy ekként köszöntsék a választópolgárok közösségét. Tehát minket, kötelezően megsüvegelendő választókat a levezető elnök testesít meg. Őrület.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Mint ahogyan az egész elképzelés is elmehunytnak tűnik kissé, éppen ezért a magukra valamit is adó képviselők nem is igen akarják elhinni, hogy hamarosan megregulázandó kisdiákokként kezelik majd őket a Házban. Azt gondolják, hogy tréfadolog a majdani szabályzat, így hát - legalábbis most még - valamennyire maguk is tréfára veszik a dolgot. Nem kellene. Mert könnyen valósággá válhat, hogy a kijelölt képviselőhetesnek tényleg jelentenie kell majd, mondjuk Kövér Laci bácsinak - amiképpen az egyik ellenzéki képviselő ironikusan megjövendölte -, de tilos lesz mindenféle izgés-mozgás, pad alatti olvasgatás, beszélgetés, sugdolózás is.

Aki pedig nem fogad szót, nagyon megbánja, tán még azt is, hogy követnek szegődött. S az sem lesz ám mindegy, hogy hogyan áll majd fel az a képviselőgyerek, amikor Laci bácsi az emelvényre hág. Az a kölök, aki csak ímmel-ámmal tápászkodik fel, s tüntetőleg, egyszersmind szemtelenül úgy ácsorog, mintha éppen összeesni készülne, biztosan meglakol. Laci bácsi vagy a sarokba térdepelteti, vagy nem engedi leülni órák hosszat, hadd tanulja a mórest. Kemény rendtartásra számíthatnak tehát a kis képviselőnebulók, rosszul kalkulál, aki másként gondolja. Sőt, akár az is megeshet, hogy a szóban forgó ukáznál sokkal szigorúbb parancsolatokkal is szembe kell majd nézniük a gyermekecskéknek. Ki tudhatja, miben sántikálnak még Laci bácsiék.
adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény

Tovább az oldalra