Csepelen rendezték az Országos Kick-box Diákolimpia Döntőt, amely egyben válogató verseny is volt az idei cadé és junior világbajnokságra. A szombathelyi Metex05-Controll Sportegyesület minden idők legeredményesebb diákolimpiai szereplését tudhatja magáénak 9 arany, 6 ezüst, és 2 bronzéremmel.
Viszket Borisz, Bolfán Ákos és Bárdosi Sándor eredménye külön dicséretre méltó, hiszen kiemelkedően jó formában, taktikus versenyzéssel light-contacban és kick-lightban is a dobogó legfelső fokáig jutottak.
Szász Krisztofer és Bolfán Ádám utánpótlás válogatott versenyzők light-contactban ezüstérmet, kick-lightban aranyérmet nyertek. A light-contact döntőjében mindketten taktikai fegyelmetlenség miatt szoros csatában, nehéz ellenfelektől kaptak ki egyetlen ponttal. Kick-lightban azonban szépítettek, Krisztofer könnyedén győzött, míg Ádám nagy riválisa, az esztergomi László Barnabás ellen kiélezett küzdelemben nyert.
Kovács Kornél, Jurasits Ákos és Szmolek Emanuel még a tapasztalatlanabb versenyzők közé tartoznak, először vettek részt I. osztályú versenyen, ennek ellenére sikerült egy-egy győztes, meglepetést okozó mérkőzést produkálniuk.
Grünczeisz Patrik betegség miatt, hosszabb kihagyás után először lépett tatamira. Kadett II. 69 kg kick-light döntőjében látványos technikai elemekkel tarkított küzdelmet mutatott be, és fölényes győzelmet aratott.
Eredmények:
Viszket Borisz kadett I.-37 kg light-contact 1.hely, kick-light 1.hely
Bolfán Ákos kadett I. -42kg light-contact 1.hely, kick-light 1.hely
Kovács Kornél kadett -47kg light-contact 2.hely, kick-light 2.hely
Szász Krisztofer kadett II. -42 kg light-contact 2.hely, kick-light 1.hely
Bolfán Ádám kadett II. -52kg light-contact 2.hely, kick-light 1.hely
Jurasits Ákos kadett II. -57kg light-contact 3.hely, kick-light 2.hely
Grünczeisz Patrik kadett II. -69kg light-contact 2.hely, kick-light 1.hely
Szmolek Emanual kadett II. -57kg light-contact 3.hely
Bárdosi Sándor junior -74kg light-contact 1.hely, kick-light 1.hely