Az országos serdülő bajnokságon bizonyított a Fitt-Box két fiatal ökölvívója

Egyikük dobogóra is állhatott.

Szeptember 25. és 28. között rendezték meg a Serdülő Országos Bajnokságot Győrben, ahol 53 egyesület 126 ökölvívója mutathatta meg tudását. Köztük volt a Fitt-Box Ökölvívó Egyesület két versenyzője is, Milos Rózsa és Ujhelyi Barna. Mindketten elsőéves serdülők, így elsősorban a tapasztalatszerzés volt a cél.

Barna a legjobb nyolc között a későbbi bajnokkal küzdött meg. Ellenfele rutinja érezhető volt, de Barna ennek ellenére is mindent megtett és szépen helytállt.

Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Rózsa is kitett magáért, kitartóan és határozottan bokszolt, így egészen a bronzéremig menetelt a súlycsoportjában.

A versenyen kívül mindkét versenyzőnek lehetősége volt jó néhány edzőmérkőzésen is összecsapni súlycsoportjuknak megfelelő ellenfelekkel.

Edzünk keményen és megyünk tovább előre, hiszen sok versenyt tartogat még az idei év!

- mondta edzőjük, Varsányi Áron.

Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport