December 1-től Vas megyében is az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) működteti az orvosi ügyeleteket – írtuk szerdán. Még nem tudni, hol lesz a szombathelyi orvosi ügyelet december 1. után 2023. August 17. 07:20 Szombathelyen az önkormányzattól veszik át azt a rendszert, amit 2021. január 1-től működtet a város, és ehhez új rendelőt is kialakítottak.
Az átszervezés azt is jelenti, hogy Bükön és Őriszentpéteren megszűnik az orvosi ügyelet.
Azt is megtudtuk, hogy az OMSZ már korábban levélben fordult a Vas megyei háziorvosokhoz, azt tudakolva, hogy vállalnának-e orvosi ügyeletet az új rendszerben. A válaszokat augusztus 15-ig várták, így szerdán feltettünk két kérdést az OMSZ-nek:
Az OMSZ válaszolt is, csak éppen azt nem tudtuk meg, amit megkérdeztünk. Arról írtak, hogy 2023. február 1. óta Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Komárom-Esztergom megye is csatlakozott az OMSZ új, egységes ügyeleti rendszeréhez.
Az új rendszerben közel 110 ezer beteget láttak el, közülük több mint 90 ezret valamelyik ügyeleti telephelyen, 10 ezer esetben telefonon adtak tanácsot, 7000 beteghez pedig ügyeleti kocsit küldtek, és a lakásukon látták el őket. Mindössze 9000 beteget kellett további szakellátásra vagy kórházba küldeni. Az ellátottak 40 százaléka gyerek vagy fiatalkorú volt – írják.
Az év végéig az egész országban – Budapest kivételével – átveszik az ügyeleteket
Hozzátették, hogy az 1830-as ügyeleti hívószám jól működik, és hogy az ellátottak az 1-től 5-ig tartó elégedettségi skálán összesítve 4,24 minősítést adtak a rendszernek, ami egészségügyi szolgáltatásoknál kifejezetten magasnak számít.
Közölték, hogy szeptember 1-től Veszprém, Jász-Nagykun-Szolnok, és Baranya megyékben veszik át az orvosi ügyeleteket, december 1-től pedig Vas megyében.
Megerősítették, hogy augusztus 3-án a mentőszolgálat dolgozóinak, valamint az ügyletekben jelenleg dolgozóknak küldtek levelet és kitölthető szándéknyilatkozatot, hogy előzetes képet kapjanak elsősorban a saját dolgozóik, másodsorban a külsős ügyeleti munkatársak csatlakozási szándékáról.
Mint írják, a beérkezett válaszokat most dolgozzák fel, de a felhívást megismétlik majd, és részletes tájékoztatást is adnak az orvosi ügyeleti rendszerhez csatlakozás lehetőségeiről - írta az OMSZ.
Azt nem tudtuk meg, hogy hány orvos vállalta eddig az ügyeleti munkát.