Jogi lépéseket fontolgat a költségvetési csalással gyanúsított sárvári őrző-védő cég a NAV intézkedése ellen

A vezérigazgató azt írta, minden fórumot felhasználnak a cég jó hírnevének megőrzéséért.

"Minden lehetséges jogi úton lépéseket tettünk és teszünk a NAV ilyen irányú, elhamarkodott és előre át nem gondolt lépése ellen, amely egy több mint 1800 főt foglalkoztató, országosan működő, minősített jó adózó társaság ellen irányul" – írja lapunknak küldött levelében az S-Group Közép-európai Zrt. vezérigazgatója, Kucsera István.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Nemrég írtuk Vas megyei politikusok is érintettek egy milliárdos adócsalási ügyben 2022. June 02. 12:08 a Privátkopó oldal cikkére hivatkozva, hogy a NAV Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folytat eljárást két őrző-védő cég, köztük a sárvári székhelyű S-Group Közép-európai Zrt. ellen.

A Privátkopó azt is írta, hogy a Zrt.-nek korábban, éppen az adóhatóság által vizsgált időszakban igazgatósági tagja volt a korábbi országos rendőrfőkapitány, valamint két ismert Vas megyei fideszes politikus is. (Ez utóbbit egyébként az Opten céginformációs rendszer adatbázisa meg is erősítette.)

Cikkünk megjelenése előtt levélben feltettük a kéréseinket a NAV-nak és az S-Group Zrt-nek is. A NAV annyit válaszolt, hogy folyamatban lévő ügyről nem adhatnak felvilágosítást. Az S-Group vezérigazgatója viszont egy hosszabb levelet írt, amit kérdéseinkkel együtt, szó szerint közlünk:

1. Megfelelnek-e a valóságnak a cikkben leírtak?

A hivatkozott cikkben az S-Group jelenlegi, új tulajdonosi körét érintő időszakra vonatkozó nyilatkozat helytálló! Azonban a cikk több helyen is jelentősen torzít. Olyan múlt idejű dolgokat sorol fel, amelynek egy része konkrét tényeken alapul, más része viszont következtetésekre, feltételezésekre épül. Egy tény: jelen pillanatban NAV eljárás van folyamatban a cég ellen az előző tulajdonos, korábbi évekre visszamenő tevékenységével kapcsolatban, amelyről nyilatkozni nem tudunk.

2. Miért került sor a 2021-es tulajdonosváltásra?

Az előző tulajdonos nem kívánt további tevékenységet folytatni ezen a területen, az új tulajdonosi kör pedig - régi, patinás, jó szerződés állománnyal rendelkező cég révén - lehetőséget látott benne. A tulajdonosváltás teljes mértékben piaci alapon történt.

3. Az új tulajdonos tudta-e, hogy 2018 óta nyomoznak a cég ellen?

Az új tulajdonos(ok) ilyen, konkrét információval nem rendelkeztek, természetesen a cég átvilágításra került. Ennek kapcsán a következőket tudjuk közölni: nem folyt nyomozás 2018 óta a cég ellen! A jelenlegi ügy, egy 2021-ben, a cég egyik korábbi alvállalkozója ellen indított eljárás következménye! Ezért az S-Group vezetését váratlanul érte, hogy magánszemélyekkel szemben folytatott eljárásába jogalap nélkül és súlyos jogkörtúllépés mellett vonta be a NAV a céget.

4. Hogyan befolyásolják a gyanúsítások a cég működését?

Ketté kell választani a dolgot. A cég jelen pillanatban is működik és ezt - a lehetőségekhez mérten - továbbra is fent kívánjuk tartani. A NAV eljárása több helyen vitatható és megkérdőjelezhető, mivel a korábbi tulajdonos ellen irányul, azonban a jelenlegi tulajdonosokat sújtja.

A céget havi működés során (forgalmi értékkel) vették át, abban nem szerepeltek olyan tételek, amelyeket most a hatóság teherként felró (bár ő is hangsúlyozza, hogy a korábbi tulajdonost sújtja ezzel...). Ha volt is ilyen (ezt a hivatalos eljárás hivatott eldönteni) a cég ebből (tényadatok alapján bizonyíthatóan) nem gyarapodott, ezért is állnak értetlenül a jelenlegi tulajdonosok egy ilyen eljárás kapcsán.

A cég jelenlegi (jó) anyagi helyzete, kimutathatóan és kizárólag csakis az elmúlt egy évben történt átszervezésnek, struktúra-, és szemléletváltásnak, valamint a pozitív gazdálkodásnak az eredménye!

5. Bármi egyéb kapcsolódó információ.

Minden lehetséges jogi úton lépéseket tettünk és teszünk a NAV ilyen irányú, elhamarkodott és előre át nem gondolt lépése ellen, amely egy több mint 1800 főtt foglalkoztató, országosan működő, minősített jó adózó társaság ellen irányul. Minden fórumot fel fogunk használni a cég jó hírének megtartására és eljárást fogunk kezdeményezni, hitelrontás, jó hírnév megsértése és valótlan indokok alapján történt eljárásba történő bevonás és gyanúsítás ellen!

Kucsera István
vezérigazgató

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet