A Magyar Kultúra Napján a Smidt Múzeumban tartották meg a kuktúrális évindító sajtótájékoztatót. Az eseményen Horváth Soma alpolgármester, Csapláros Andrea múzeumigazgató, valamint Czenki Zsuzsanna általános igazgatóhelyettes és Prof. dr. Vig Károly tudományos igazgatóhelyettes tájékoztatta a sajtó munkatársait.
Horváth Soma elmondta, hogy egy nagyon érdekes és izgalmas év lesz az idei Szombathely kulturális életében. A Savaria Múzeum és munkatársai folyamatosan figyelik a lehetséges pályázatokat. A jövő heti közgyűlés valamint a gazdasági és kulturális bizottság elé 4 jelentős pályázatot visznek, amelyeken indul a Savaria Múzeum.
"Szükség van ezen pályázatokra, hogy a múzeumi rendszert fenntartsuk, és új kiállításokról tudjunk beszámolni."
- mondta Horváth Soma.A mostani sajtótájékoztató helyszinéül szolgáló Smidt Múzeum nem véletlen választás. Tavaly januárban a közétkeztetéssel kapcsolatban nyílt egy kiállítás és ennek a folytatásaként lesz január 30-án Terítéken - A polgári étkezési kultúra a 19-20. században címmel az új kiállítás.
Csapláros Andrea elmondta, hogy bár még nincs meg az idei évi költségvetés, az már látszik, hogy nem ez lesz a legerősebb gazdasági év.
"Nagyjából tudjuk, mik a határaink, de ezeket a határokat pályázatokon keresztül azért feszegetjük."
- mondta. Tavaly összesen 2 pályázatot utasítottak el, 19 nyertek meg.Kiemelte még, hogy erre az évre olyan programokat sikerült összeállítani amelyek igazán izgalmasak lehetnek a látogatók számára, valamint a tudományos életben is előre tudnak menni projektjeikkel.
Az NKA pályázatokat már kiírták, és azt már tudják, hogy az idei évre innen 24 millió forint érkezik. Az MMA-tól 1,2 millió forint és nemzetközi pályázatokban való részvételekből pedig 925 ezer euró, azaz 365 millió forint érkezik. Ezek 2 vagy 3 éves kifizetési időszakra értendőek. Ezeket a pénzeket felújításokra, programszervezésre tudják fordítani.
Csapláros Andrea elmondta még, hogy az NKA pályázatoknál, a pályázott összegeknek csak töredékét szokták megkapni. A város segítségéveltudják kiegészíteni, hogy évkönyveket tudjanak megjelentetni.
Több régiós pályázaton is részt vesznek, ebből az egyik a Art for Art - kortárs művészet határok nélkül. Az Osztrák Burgenlandi Tartományi Múzeummal együtt dolgoznak egy olyan kiállításon, amelyet a nehézséggel küzdő emberek is meg tudnak tekinteni és érzékelni. Ennek Czenki Zsuzsanna lesz a kurátora a Savaria Múzeum részéről.
Egy másik régiós pályázattal szintén azokat az embereket szeretnék megszólítani, akik testi és/vagy szellemi fogyatékossággal élnek. A MOME Egyetemmel együtt dolgozva, gyakorlatokat fejlesztenek ki, hogy a látogatók ezen részét is közelebb tudják hozni a múzeumok világához.
Egy másik nagy projekt is előkészítés alatt van, melyet a Smidt Múzeum vezetője dr. Nagy Adrienn visz. Szombathely középkorát veszi górcső alá és dolgozza fel. Ez egy kicsit fehér folt, hisz mind kiállításban, mind kutatásban alig jelenik meg. Ehhez kapcsolódóan a Smidt Múzeum pincéje kerül felújításra.
A régóta zárva tartó Iseum szentélyhez kapcsolódó fejlesztések az idei évben befejeződnek.
A Vasi Skanzen is nagy szerepet kap az idéno. Határon átnyúló együttműködésnek, a szabadtéri múzeumok és az örökségturizmussal összefüggő projekteknek köszönhetően jóval több programra lesz pénz.
A régészethez kapcsolódóan egy nagyon fontos projekt is elkészült. Már csak a kulturális bizottságnak kell rábólintani az induláshoz. A szlovénekkel közös programról van szó. A projekt a neolitikus településekkel foglalkozik Vas és Zala vármegyékben, valamint Szlovéniában.
2025-ben Magyar Nemzeti Bank a tulajdonában lévő műtárgyakat átadta a múzeumoknak. Ezekre a kincsekre lehetett "licitálni". A Savaria Múzeumnak az első körben 3 műtárgyat, a következő körben pedig újabb 2 képet sikerült megszereznie.
"Az, amire az élet úgy rászorul, mint ember a táplálékra, az a művészet." - Wartha Vince idézettel indította Czenki Zsuzsanna általános igazgatóhelyettes a tájékoztatóját. Wartha Vince kémikus, polihisztor volt, aki felfedezte az eozint, az anyagot, amelyet porcelánjainkról, főleg a Zsolnayról ismerhetünk. Az idei évben a szilikátművészet kerül előtérbe. Szeretnék ezt a fogalmat jobban kibontani, hisz kevesen tudják, hogy ide tartozik a kerámia-, az üveg- és betonművészet. Ehhez kapcsolódóan 3 kiállítás is nyílik.
A tudományos igazgatóhelyettes elmondta, hogy a Határtalan Régészet című magazin következő száma csak Szombathelyről fog szólni. Prof. dr. Vig Károly tudományos igazgatóhelyettes kiemelte, hogy kutatás és tudományos munka nélkül nem lehet sikert elérni. A kérdés az, hogy a múzeumban megszerzett új tudományos ismereteket milyen csatornán keresztül tudjuk átadni a közönségnek. Az egyik ilyen opció az évkönyv, melynek folyamatos megjelenése nagyon fontos. Idén két szám is érkezni fog. Azt viszont be kell látni, hogy az emberek egyre kevesebbet olvasnak nyomtatott anyagot, legyen szó akár könyvről vagy folyóiratról. A Vasi Szemlét is érinti ez a probléma. A kiadás költségei, az eladott példányszám és belefektetett energia nincs egyenes arányban. A digitális térbe kell áthelyezni a Vasi Szemlét is.