Otthagyja a Nemzeti Színházat Udvaros Dorottya

22 év után nem kapott szerződést.

22 év után távozik a Nemzeti Színházból Udvaros Dorottya, erről a Magyar Hangnak adott interjújában beszélt a színésznő, amit a 444 szemlézett.

A portál azt írja, Udvaros négy darabban is játszott a színházban, és már korábban is arról szóltak a hírek, hogy a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész - akit tavaly júniusban választottak a nemzet színészévé - nem kap szerződést a következő évadra.

A színésznő elmondta, mivel nyugdíjas, ezért Vidnyánszky Attila magyarázat nélkül megszüntetheti a szerződését. "Másrészt az igazgató úr szerint nem teljesítettem a kötelező előadásszámomat.” Udvaros ezzel kapcsolatban azt mondta, nem a színészen múlik, hogy hányszor játszik, de a Nemzeti sajátos műsorpolitikája miatt nehéz is lenne kellő számú előadást játszani.

„A legfőbb érv az volt, hogy a Nemzeti nehéz anyagi helyzetben van. A kormány elvont 380 millió forintot a színháztól, és idén már nem sikerült befoltozni a költségvetésen ütött lyukakat” – mondta. A színésznő hozzátette, elfogadja, hogy a színháznak anyagi problémái vannak. „De ha valóban ilyen rossz a helyzet, akkor miért kell újabb és újabb külföldi rendezőt leszerződtetni hatalmas összegekért? A Nemzetiben már alig rendeznek magyar művészek”.

Közölte, miközben a külföldi rendezők több ezer eurós gázsit kapnak, addig az előadásaikat alig tízszer játsszák. „Azt szoktuk mondani, hogy ami 25-nél kevesebbszer kerül műsorra, mert nincsenek rá nézők, az bukásnak számít. Az elmúlt években a Nemzetiben 11 olyan előadás volt, amely nem érte el ezt a minimumot” - jegyezte meg Udvaros Dorottya.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra