Kedden Puskás Tivadar polgármester elment a Jáki úti temetőbe, hogy Kiskós Ferenc, a Vas Megyei Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatójával megnézzék a temető megjavított kerítést.
Ahogy arról korábban tudósítottun
Lelegelik az állatok a virágokat a Jáki úti temető sírjairól 2017. December 11. 21:35 k, Szombathely legnagyobb temetőjének sírjairól rendszeresen tűntek el a virágok. A kár okozói – az ország más területeitől eltérően – szerencsére nem a haszonszerzési céllal gyűjtögető virágárusok (természetesen nem tippeket akarunk adni. Szerk.), hanem a terület erdős részén élő, ösztönüknek engedő őzek és egyéb vadak voltak.
Mivel erre a temető látogatói rendszeresen panaszkodtak, a Vas Megyei Temetkezési Kft. előbbre hozta az egyébként is tervezett, több, mint 1,5 millió forintos kerítésépítést. A vadkerítés 750 méteres szakaszon készült el, körülölelve a sírkert érintett övezetét, elzárva az utat a hívatlan vendégek elől.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!