Pálffy István Brüsszelben meglátta Soros csápjait

És arról is kifejtette gondolatait, hogy miért nem zárja ki egymást az objektivitás és egy világnézet képviselete.

Visszatérése alkalmából interjút adott a Magyar Nemzetnek Pálffy István egykori tévés, országgyűlési képviselő.

Az augusztustól a Hír TV-n látható híradós egyebek mellett kijelentette, "az objektivitás, amellyel a jó újságíró egy témát feldolgoz, nem zárja – és nem is zárhatja – ki a világnézetét, nem teheti zárójelbe az eszmei alapállását. Mindenki valahogy, valamilyen szemszögből tekint a világra, valamilyen álláspontról értelmezi azt. Enélkül semmiről nem lehetne értelmesen beszélni, egy sajtótájékoztató tudósítója ennek hiányában például akár elkezdhetné számolgatni a földön a kavicsokat. A világnézetünkből adódik, hogy mit tartunk fontosnak, tehát már a témaválasztás is egyfajta szelekció. Ebből természetesen következik az is, hogy konzervatív vagy liberális szemszögből nézve egész mást tart fontosnak az ember".

Pálffy az objektív TV2 híradósaként, 1997-ben

A technikai változások kapcsán Pálffy elmondta, "ha a 90-es évek végi TV2 híradója modellvasút volt, a jelenlegi Hír TV-é már komoly személy- és teherszállítási iparág. Ebben egyébként nincs semmi meglepő, hiszen az azóta eltelt negyedszázadban elképesztő mértékben változott a technika és a szakma".

Látta, hogy épül ki a Soros-hálózat

Megjegyezte, "a parlamenti mandátumom letelte után egy éven keresztül nemzetközi titkárként dolgoztam Brüsszelben. Akkor és ott jól lehetett látni, hogyan terjeszti ki a csápjait a Soros-hálózat".

Azt viszont, hogy pontosan mit ért ezalatt, nem részletezte.

Pálffy István 1997-ben az induló TV2 Dáridóval mulatunk, mostantól a Tények a hírek - Ezt néztük a kilencvenes években a TV2-n 2022. May 14. 11:39 egyik alapító tagja volt. Stahl Judittal öt éven keresztül vezette a Tények című hírműsort. Távozása után, már az MSZP kormányzása alatt lett a Magyar Televízió híradósa Költözködések, kapcsolások, vitatkozások, csodálkozások – az MTV 2000-es éveinek krónikája (1.) 2022. May 29. 17:30 . Innen 2010-ben azért távozott, mert a KDNP színeiben bekerült a Parlamentbe. A 2010-es években dublini nagykövetként tevékenykedett, most tér vissza a tévézéshez.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet