Pár napja cikkeztünk róla
Ráhívták a rendőröket a Pannon Egyetem Kőszegi Kampuszának hallgatóira, mert azt hitték, migránsok? 2017. May 02. 16:08 , hogy a Pannon Egyetem Kőszegi Kampuszának hallgatóit egy, a Kőszegi-hegységben tett kirándulás alkalmával igazoltatták a rendőrök, sőt, olvasóink jelentése alapján néhányukat le is tartoztatták.
Állítólag valaki szándékosan hívta ki rájuk a rendőröket, mivel az egyetemen sok külföldi hallgató is tanul, őket pedig egyesek migránsoknak tartják.
Bár a rendőrségtől hivatalos megerősítést nem kaptunk, a kőszegiek szinte mind hallottak az esetről, legtöbbjük fel is háborodott.
Most az egyetem kampuszának megbízott igazgatója keresett meg minket emailben, amiben leírta, hogy valóban történt rendőri intézkedés egy március 25-én tett kirándulásukon. Ám letartóztatás nem történt. Boda Dezső azt is hozzáfűzte, hogy nem tudják ki állhatott a feljelentés mögött, az egyetem és a kőszegi polgárok viszonya ugyanis felhőtlen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!