Mint kiderült, nem véletlenül szervezték a Magyar László és a Kiskar utcák kereszteződésébe a szerdai sajtótájékoztatót Horváth Attila és Horváth Soma szombathelyi alpolgármesterek.
Merthogy itt jelentették be, hogy a városvezetés azt javasolja a kormánynak, hogy a szombathelyi utcafelújításokat a Paragvári, a Nádasdy, a Magyar László és a Dozmat utcával kezdjék, abból a 435 milliós összegből, amit Hende Csaba jelentett be a közelmúltban az 1,2 milliárdos kormányzati csomag részeként.
Horváth Attila közölte: semmiféle egyeztetés nem volt köztük és Hende Csaba között, ők is csak a sajtóból értesültek a kormány segítségéről és arról, hogy mire szánják a pénzt.
Az alpolgármester szerint nincs olyan ember Szombathelyen, aki elégedett a város útjaival, ő maga úgy gondolja, ez a legfontosabb kérdés most, ha rajta múlna, a teljes kormányzati pénzt erre, illetve a hídfelújításokra irányítaná.
Horváth Soma annyit tett hozzá, hogy az utóbbi évtized elmaradt felújításai miatt alakult ki a jelenlegi helyzet, ami főként a nagy forgalmú fő- és a gyűjtőutakon kritikus. A fent említett nagy forgalmú helyekre azért esett a választás, mert a szakemberek is ezeket jelölték meg prioritásként.
A listát még ma elküldik a Belügyminisztériumnak, és úgy gondolják, a négy utca (Paragvári, Magyar László, Nádasdy, Dozmat) ki is jönne a 435 millióból. (A Dozmat a csapadékvíz elnevezési anomáliák miatt került be a csoportba.)
Még mindig a hidak a téma
A sajtótájékoztatón újfent előkerült a múlt héten politikai üzengetésbe torkollott hídfelújítások ügye. A városvezetés továbbra is azt állítja, hogy a legégetőbb a Szent István király utca.
Ez utóbbi már egy 2018-as hídvizsgálati jegyzőkönyvben is meg van nevezve mint potenciális balesetforrás, és a híd szerepel egy következő évi bizottsági előterjesztésben is mint olyan, ami statikai felülvizsgálatra szorul. A dokumentumot nem mellékesen Illés Károly akkori alpolgármester (Fidesz) terjesztette elő, hogy aztán ne legyen folytatása.
Megtudtuk, hogy a legújabb hídvizsgálati dokumentumok is ezt a hidat tartják a legnagyobb problémának. (A Hende Csaba által megjelölt Markusovszky utca híd a lista negyedik helyén van.)
Lapunk kérdésére Horváth Attila közölte: ha a kormány mégis a Markusovszy utcai híd mellett teszi le a garast, akkor a város saját erőből újítja fel a Szent István király utcait.
„Muszáj lesz, mert nem lehet tovább húzni” – mondta az alpolgármester, hozzátéve, hogy ha saját forrásból kell megoldani a híd- és útfelújításokat, akkor máshonnan – sportból, kultúrából stb. – kell elvenni a pénzt, mert „tűrhetetlen, ami itt van”, és rámutatott a mellettünk lévő Magyar László utcára.
A költségvetésért felelős alpolgármester azért bízik abban, hogy a város bevételei jobban alakulnak, mint ahogy azzal korábban kalkuláltak, így marad némi mozgástér.
Nem tudjunk nem felhívni olvasóink figyelmét arra, hogy a lapunk Szombathely legrosszabb utcáit bemutató sorozatát a Paragvári, a Magyar László Beszéljünk mondjuk Szombathely legrosszabb állapotú utcáiról 2021. June 05. 06:53 és a Nádasdy Ferenc utcákban forgattuk.